Kucsera Ferenc volt pazmanita kispapra emlékeztek Bécsben vértanúságának 100. évfordulóján

Külhoni – 2019. július 5., péntek | 15:37

Június 15-én került sor a bécsi Pázmáneumban a Bécsi Magyar Történeti Intézet és a Collegium Pazmanianum közös szervezésében A Tanácsköztársaság egyházpolitikája – a kommün katolikus pap áldozatai című rendezvényre, melyen megemlékeztek a száz éve vértanúhalált halt Kucsera Ferenc egykori pazmanita kispapról is.

1919. június 25-én éjszaka, a szentendrei ellenforradalom leverése után végezték ki Kucsera Ferenc szentendrei káplánt, aki pazmanita kispap volt: 1915. június 21-én szentelte pappá a Pázmáneum kápolnájában Fetser Antal győri megyéspüspök, majd 1917. június 18-án védte meg Bécsben doktori értekezését, amelyet cum laude approbatus, azaz dicséretes minősítéssel fogadtak el.

A rendezvényen ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese és a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója így fogalmazott: „Sokféle tudományos konferencia foglalkozott a századik évforduló alkalmából a Tanácsköztársasággal, köztük a Bécsi Magyar Történeti Intézet kétnapos tanácskozása is. A konferencia bármilyen szép és tartalmas is volt, hiányérzetet hagyott maga után, mert épp a lényeget nem mondta el. Hogy milyen volt a Tanácsköztársaság azokkal az értékekkel és emberekkel szemben, mely értékeket és embereket mi most 2019-ben, és remélhetőleg 2119-ben is magunkénak vallunk és tisztelünk. Nézzük most meg, hogy a Tanácsköztársaság, a kommün hogyan bánt a Katolikus Egyházzal, hogyan tekintett az Egyházra mint intézményre és a katolicizmusra mint hitre. A téma négy szakértőjének előadása megmutatja a Tanácsköztársaság azon arcát, ami számunkra valóban fontos.”

Elsőként Fejérdy András történész, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese általában beszélt a korszakról, a Tanácsköztársaságról, annak egyházpolitikájáról. Egy 1919-es röpiratból vett idézettel illusztrálta a Tanácsköztársaság messianisztikus küldetéstudatát: „A proletár állam csak egy vallás iránt érdeklődik, azt kérdi: hiszed-e a proletárság feltámadását, akarod-e, hogy a pokol örvényébe süllyedjen a múlt minden átka és kalászba szökjön a világforradalom életet adó vetése. Ha hiszed ezt, egy felekezeten vagy velünk, proletár vagy, testvérem vagy, életem és hitem sorsosa vagy.”

Ez jól mutatja a Tanácsköztársaság pótvallás jellegét, és hogy az Egyházzal, a kereszténységgel szemben határozta meg önmagát. Vallásüldözésének eszköztárába tartozott a terror, ami nem mindig jelentett kivégzést és gyilkosságot. De komoly atrocitások történtek egyházi személyek ellen, akik eleve ellenforradalmi embereknek számítottak, közülük a legismertebb Mindszenty (akkor még Pehm) József volt.

Fejérdy András összegzésül rámutatott, a Tanácsköztársaság tapasztalata fontos volt a hatalmat 1945 után átvevő kommunisták számára. Másrészt a Tanácsköztársaságnak az Egyház szempontjából voltak pozitív következményei: a világi hatalmát megrendítő rendelkezései segíthették, hogy egy új, lelki korszakba lépjen. A szerzetesrendek, főleg a piaristák számára ez egy olyan „tűzvihar” volt, amely megtisztította a rendet; egyértelművé vált, hogy az elsődleges a papi hivatás. Ezekből a felismerésekből is táplálkozott a két világháború között tapasztalt katolikus megújulás.

Tóth Tamás egyháztörténész, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára átfogó képet rajzolt arról, milyen volt a Tanácsköztársaság vatikáni szemmel, Bécsből nézve, hiszen Budapesten nem volt önálló apostoli nunciatúra egészen 1920-ig. A bécsi nuncius feladata volt, hogy kövesse a budapesti eseményeket. Teodoro Valfrè di Bonzo érsek egyértelműen látta, hogy 1918–19-ben Magyarországon döntő fordulat következett be. Nemcsak politikai, hanem egyházpolitikai szemszögből is, hiszen egy szétszabdalt országban megváltoztak nemcsak a nemzetiségi, de a vallási viszonyok is. Már 1918-ban úgy fogalmazott egyik jelentésében: „Mária és Szent István országának vallási jövője egykor dicső történetének döntő fordulópontjához érkezett.”

Megerősítette félelmét Csernoch János bíboros, esztergomi érsek XV. Benedek pápának címzett levele, amelyben a bíboros a következőket írta: „A felosztott Magyarországon a Katolikus Egyházra vár a legszomorúbb jövő. Budapest főváros lenne a vidék ellensúlya és a szocializmus terrorjával kormányozná azt.”

Március 25-i jelentésében a nuncius már azt írta: „Teljes Magyarországon az egyházüldözés.” Megemlítette, milyen nehéz a kommunikáció, hogy milyen kalandos úton érkeztek információk Budapestről, illetve milyen körülményesen lehetett eljuttatni a pápa személyes levelét Csernoch Jánoshoz, melynek eredeti példányát elkobozták. A nuncius és a Szentatya komoly aggodalommal szemlélte az eseményeket. Az előadó hangsúlyozta: a 133 napba nem fért bele, hogy egységes rendszert építsenek ki. Volt, ahol nagyon keményen léptek fel, máshol sikerült elszabotálni a végrehajtást.

Tóth Tamás befejezésül elmondta: egyházpolitikai szempontból a Tanácsköztársaság ideje még inkább előtérbe helyezte a római egyházi hatóságok azon szándékát – ami találkozott az akkor függetlenedő Magyarország kívánságával is –, hogy saját apostoli nunciatúra legyen Magyarországon, ami aztán 1920-ban meg is valósult.

A korszakból tizenegy egyházi áldozatról tudunk: kilenc papról és két szerzetesnővérről. Két papról részletesebben is szó volt a rendezvényen, hiszen Ausztriához kötődnek. Szemelliker Antal a ma Ausztriához tartozó Füles (Nikitsch) plébánosa volt, Kucsera Ferenc pedig az osztrák fővárosban, a Pázmáneum növendékeként végezte teológiai tanulmányait, és Bécsben doktorált.

Selmeczi András szentendrei cserkészcsapat-parancsnok elmondta, hogy műkedvelőként foglalkozik Kucsera Ferenc emlékezetével, és segíti a „Kucsera 100” emlékév programjának méltó lebonyolítását. Rámutatott, hogy az utóbbi évekig alapvető adatok hibásan szerepeltek a Kucsera Ferencről szóló írásokban. Elmondta, hogy igyekeznek mindennek pontosan utánajárni, és honlapjukon csak biztos forrásból származó, pontos adatot megjelentetni. A www.kucsera100.com oldal idén Jó Pásztor vasárnapján indult el. Itt az aktuális események és Ferenc atya életrajza mellett fényképek, levéltári dokumentumok, naplójának részletei is megtalálhatók, hiteles képet adva a vértanú káplánról. Emlékére nemrég kisjátékfilmet forgattak Tekintetek címmel, és a közeljövőben dokumentumfilm is készül Kucsera Ferenc, az elfelejtett vértanú címmel.

Az előadó felidézte a káplán halálának körülményeit, és beszámolt máig élő tiszteletéről. Kucsera Ferenc holttestét egy napig a kivégzés helyén hagyták, majd másnap szállíttatták el egy szemeteskocsin, és koporsó nélkül földelték el a szentendrei temető melletti árokban. Néhány nappal később helyezték nyugalomra a temetőn belül csendes egyházi szertartás keretében. Majd központi helyre került, ahol méltó síremléket is állítottak, de a temetőt később felszámolták – akkor helyezték el földi maradványait a szentendrei kálvárián, ahol ma is nyugszik. A hely sokáig le volt zárva, s Kucsera Ferenc tisztelői csak titokban járhattak sírjához.

A kivégzés helyén emlékkeresztet állítottak, amit 1950-ben ismeretlen tettesek eltüntettek, a helyiek tudomása szerint a Dunába dobták. Később helyére egy kortárs betonszobor került, amely a mai napig ott áll. 1993-ban engedélyezték az emlékkereszt visszaállítását, de valamivel távolabb. A kivégzés valódi helyszínén évente tartanak megemlékezést, ugyanakkor az előadó hangsúlyozta, ez a helyzet nem méltó a vértanú lelkipásztor emlékéhez.

Síremlékén eredetileg a következő felirat szerepelt: „A Jó Pásztor életét adja az ő juhaiért – Szt. János X.11. Dr. Kucsera Ferenc szentendrei káplán mártírhalált halt a kommunizmus idején.” A legutóbbi időkig azonban a síremléken csak ez volt olvasható: Kucsera Ferenc. Az eredeti sírfelirat néhány hete, a sír felújításakor került elő: a márványtábla hátoldalán volt, amit megfordítva tettek a síremlékre, amikor a ’60-as években áthelyezték.

Selmeczi András előadása végén így fogalmazott: „1928-ban voltak a legkomolyabb megemlékezések, amihez hasonlóak a mostani évforduló eseményei. Nagy a lelkesedés Kucsera Ferenc iránt Szentendrén, de egy vértanúhalált halt pap nem csak egy 1919-es áldozat, nem csak egy helyi hős, akinek emlékezetéből valamilyen hasznot lehet húzni, hanem Istenre mutató jel, mert hitét vértanúságával bizonyította. Reményeink szerint egyszer a boldoggá avatása is elismeri életszentségét.”

Szemelliker Antalról Biczó Zalán, a győri Széchenyi István Egyetem könyvtárosa tartott előadást, aki egy emlékfüzetben összegyűjtötte a fülesi plébánosra vonatkozó dokumentumokat. 

Szemelliker Antalt 1919. április 10-én végezték ki a forradalmi törvényszék ítélete alapján Sopronban. Biczó Zalán a Győri Egyházmegyei Levéltárban találta meg a kéziratot, amit a Tanácsköztársaság idején, a mártír pap kivégzése után, május 13-án vetett papírra Mihályi Ernő bencés szerzetes, aki Szemelliker Antal gyóntatója és utolsó perceinek tanúja volt. „Csak lelkére gondolva, minden félelem nélkül, fönséges egyszerűséggel vonult még a katonák sorfala közt is, mintha az oltárhoz menne” – írta. A vértanú plébános utolsó szavai ezek voltak: „Dicsértessék a Jézus Krisztus. Jézusom, irgalom!”

A bécsi találkozó a pap áldozatok boldoggá avatásáért mondott imával, majd kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Forrás és fotó: Collegium Pazmanianum

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria