Különcül, árván Déván

Kultúra – 2019. október 6., vasárnap | 13:00

Velencében debütált és hamarosan Budapesten, a Titanic Filmfesztiválon is látható lesz Szőcs Petra első nagyjátékfilmje, a Déva, melyben a gyermekszerepeket a Szent Ferenc Alapítvány növendékei játsszák. Hajnal Gergely filmajánlóját közöljük.

A 75. Velencei Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában volt a világpremierje Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének, miközben már több neves fesztivál programjába is beválogatták. (Többek között: Sevilla, Göteborg, Wroclaw, Linz.)

Itthon első alkalommal az október 21. és 27. között megrendezésre kerülő 26. Titanic Filmfesztivál gálavetítésén kerül a vászonra, október 22-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A film országosan a novemberben jelenik meg a moziműsorban.

„A majdnem dokumentarista film egy festmény; vizuális műalkotások ügyes montázsa. Virtuóz első munka” – olvasható a méltatás a linzi fesztivál katalógusában. Ez alapján és más hírek szerint is érzékeny, poétikus filmre számíthatunk, amelyben az elsőfilmes rendező fiatal színészekkel dolgozott. Nem véletlen a cím sem, hiszen a forgatás egyik fő helyszíne Petrozsény mellett valóban Déva volt, és a gyermekszerepekben a Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatóak.

Az alkotás egy árvaházban élő kamaszodó albínó lány, Kató és egy önkéntes, Bogi kapcsolatáról szól. Kató, a kamaszkor küszöbén, ahogy az lenni szokott, ki akarja deríteni, hogy mennyit ér valójában. Különc külsejével nincs könnyű helyzetben, új barátot keres, csábítani próbál, majd átkot mond arra, aki nem szereti eléggé – de ő is halálra rémül attól, hogy mire képes. A Déva „árvaházi western” az üres strandok, ártéri erdők és elrontott barátságok festői szépségéről. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva posztszocialista világát.

A rendező A kivégzés című rövidfilmjét – amely a Déva előzményének is tekinthető – 2013-ban a budapesti Friss Hús Fesztiválon, majd a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában vetítették. Csoszogj úgy című rövidfilmje pedig 2016-ban szerepelt többek között Clermont-Ferrand-ban, Szarajevóban és a Friss Húson is. Mindkét film több nemzetközi díjat nyert.

A Déva forgatókönyvírója Nagy V. Gergő és Szőcs Petra, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László. A főbb szerepeket Nagy Csengele, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria