Légy te a beteg szíve – Elsősegélynyújtó-tanfolyamon vettek részt a Pécsi Egyházmegye munkatársai

Hazai – 2017. március 24., péntek | 14:50

A Pécsi Egyházmegye turisztikai létesítményeiben évente több mint 120 ezer látogató fordul meg, ezért az ott dolgozók fontosnak tartják, hogy minél felkészültebbek legyenek, és szükség esetén életet mentsenek. Március 22-én ezért elsősegélynyújtó-tanfolyamon vettek részt a Dóm-kőtárban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Légy te a beteg szíve, míg megérkezik a mentő” – ez volt a mottója a tanfolyamnak, amelyen a Pécsi Egyházmegye turisztikai intézményeinek munkatársai vettek részt, hogy elsajátítsák az újraélesztés és a helyes szívmasszázs technikáját a „Te vagy a hős” program keretében.

Szomorú tény, hogy Magyarországon évente húsz-huszonötezer, azaz naponta átlagosan hetven ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. A hirtelen szívhalál látható és érzékelhető jel nélkül okoz azonnali szívmegállást. A keringés leállásával a légzés is kimarad, és csupán négy perc alatt elhal az agy. Ez azonban megelőzhető a helyes újraélesztési technika elsajátításával, hiszen a mentő kiérkezéséig fenntartható a keringés, akár megtízszerezve azt az időtartamot, amit szervi károsodás nélkül túlél a beteg.


Míg a hirtelen szívleállás idősebb korban koszorúér-betegség, infarktus vagy egyéb szívelégtelenség miatt jelentkezhet, addig fiatalkorban veleszületett szívhiba miatt alakul ki, ám külső tényezők is szerepet játszhatnak. A magasabb hőmérséklet ugyanúgy lehet okozója a bajnak, mint az egészségtelen életmód.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria