Legyünk egymás ajándékai – Megáldották a nagyszülőket Szombathelyen

Hazai – 2020. július 27., hétfő | 20:59

Jézus nagyszülei, Szűz Mária szülei, Szent Anna és Szent Joachim ünnepnapján, július 26-án Székely János megyéspüspök a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban bemutatott szentmisét követően külön áldásban részesítette a nagyszülőket és unokáikat.

Útban Szombathely felé saját gyerekkorom jutott eszembe, s nagymamám Mókus Miciről és Misiről szóló esti meséi. Édesanyám szüleit és édesapám papáját nem ismerhettem, de a nagymama süteményei, lakásának rejtett kincsei maga volt a csoda. Nagymama volt az, aki szenteste délutánján elvitt minket a nővéremmel együtt a templomba betlehemezésre, de ő volt az is, aki nyaraláskor lemosta térdemről a koszt, ha elestem. Aztán eszembe jutott, feleségemmel házasságunk elején mennyit vicceltünk, hogy mi lesz majd, ha megöregszünk, ülünk-e majd a kandalló mellett, fogjuk-e majd egymás kezét. Nagyokat nevettünk, feleségem mindig hozzátette: persze, persze, s mindjárt itt vannak az unokák…

Szinte észre sem vettük, gyerekeink felnőttek, tíz napja pedig megszületett második unokánk is. Nagyszülők lettünk, így Szent Anna és Joachim a mi védőszentünk is. A szombathelyi székesegyházba nagyon sok család jött el, megtelt a templom. Volt, ahol három generáció ült egymás mellett, s volt, ahol csak kettő: a nagyszülők és unokáik. Székely János püspök a szentmise kezdetén mindenkit arra kért, hogy nagyszüleink hitéért, szeretetéért adjunk hálát. Figyelmeztette az unokákat, hogy

a nagyszülők szíve olyan, mint egy titokzatos, mesebeli bánya – rengeteg kincset rejt.

Ezért arra kérte az unokákat, hogy üljenek gyakran az ölükbe, hallgassák őket, kérjék, meséljenek saját gyerekkorukról, életükről, gyerekeikről, azaz az unokák szüleiről, de Jézusról és a Szűzanyáról is. Kérte, hogy szeressék és látogassák gyakran a nagyszülőket. A nagyszülőkhöz szólva a főpásztor arra figyelmeztetett, hogy unokáik Isten remekművei, az Úr hatalmas ajándékai. Kérte, szánjanak rájuk nagyon sok időt. Adják át nekik saját életük kincseit, közte hitüket is. Kérte, vállalják minél gyakrabban el, hogy vigyáznak a kicsikre, hogy a szülők kettesben is lehessenek, ami nagyon fontos a párok életében. Mint mondta, ez nagyon fontos szolgálata a nagyszülőknek.

A szentmisén felolvasott evangéliumban arról hallhattunk, hogy Isten országa olyan, mint amikor valaki egy elásott kincset váratlanul megtalál. Életünk kincsei közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk – kezdte homíliáját a főpásztor. – El vannak rejtve életünk szántóföldjében. El vannak rejtve a házastársban, a közeli rokonokban. Gyakran azonban süketek és vakok vagyunk ahhoz, hogy ezt meglássuk. A mi életünk is titokzatos szántóföld, melybe Isten kincseket rejtett el. Minden emberi szívben, házastársunkban, gyermekeinkben ott rejtőzik az Isten. Minden ember az ő remekműve. Igaz, néhány ember olyan, mint a kopár, látszólag terméketlen föld. Az ember azonban ott is kincseket találhat, csak meg kell ismerni a másikat.

Végül Székely János püspök a Szent Annáról és Szent Joachimról szóló hagyományt említette, akik Szűz Máriát felvitték Jeruzsálembe, hogy minél közelebb legyen Istenhez, megismerhesse az Urat. Hozzátette:

a nagyszülőknek hamar el kell engedniük az unokák kezét, de a legnagyobb ajándék, ha eközben el tudják őket vezetni Istenhez.

Nagyszülőként tehát én is, feleségem is e feladatra kapott meghívást. Persze sok egyéb dolgunk is akadhat gyermekeink segítésében, unokáink életének elindításában. Vannak könnyebb feladatok, hiszen a nagyszülő többet megengedhet az unokáknak, mint a szülők. Nem kell folyamatosan nevelnie, csak időről időre jelen lennie a gyerekek életében. Várva az unokákat süthet süteményt, nem a leckeírással kell foglalkoznia. Mehet kirándulni a nagyobb csemetékkel, nem kell az anyagiak megszerzésével foglalkoznia. Készíthet olyan ételt, amit az unokák biztosan szeretnek, nem kell a változatos étrendre naponta figyelnie. Persze a könnyebbség mellett néha nehézségek is adódnak. A nagyszülő már könnyebben fárad, már több dologtól fél, s félti unokáit is. Lehet ezt bölcsességnek, élettapasztalatnak is hívni, de néha nehezebbé teszi a csúszdázást, egy kicsit is veszélyesebbnek tűnő hegyoldal megmászását. Persze a keresztény nagyszülő számára a legfontosabb, hogy nem erőszakosan, hanem leginkább saját példájával tartsa gyermekeiben a hitet, s vezesse Jézus felé az unokákat. Szentmisére járással, vagy akár karácsonykor az ajándékok izgatott várása mellett az ünnep lényegének megmutatásával. Az is példa és iránymutatás, ha a nagyszülő egyszerűen csak békés, türelmes, szeretetet sugároz.

Ízlelgetem a gondolatot: én is nagypapa vagyok. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb, mint szülőnek lenni. Nem kell éjjel-nappal „szolgálatban” lennem. Emellett nyugodtabban kényeztethetem a kicsiket, nem kell majd feltétlenül nevelnem őket, ha valami rosszat csinálnak. Elég lesz megölelni a csínytevőt, esetleg titokban még vigasztalni is, hogy szülei jogosan szidták meg őt, próbáljon máskor kicsit jobb lenni.

A szentmise végén minden családot külön-külön megáldott Székely János püspök. Volt, ahol számos unoka, négy nagyszülő, sőt a szülők is odaálltak a püspök elé. Volt, hogy az oltár elé csak a nagymama, vagy a nagypapa jött áldásért az unokájával. Sorba állt kerekesszékes nagyszülő is. Ő látható módon viselte az élet terhét, mások talán csak szívükben hordoztak hasonlókat. Úgy, mint az az egyedülálló hölgy, aki az áldás után könnyes szemmel igyekezett a templomból kifelé. Megtudtam tőle, hogy ő már özvegy. Lányát ugyan vallásosnak nevelte, férje elhagyta, tizenéves unokája nem akar templomba járni. Az özvegyasszony azért jött el a szentmisére, hogy Szent Anna és Szent Joachim segítségét kérje.

Persze a boldogságot nem feltétlenül az egészség jelenti. A kerekesszékben ülő nagymamára ugyanolyan szeretettel néztek rá gyermekei és unokái, mint arra a fiatalos nagymamára, aki a templom előtt így szólt két unokájához: „Na gyerekek, szaladjunk el fagyizni!”

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria