Lektort és akolitusokat avattak Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2014. április 15., kedd | 17:04

Kilenc akolitust és egy lektort avatott Várszegi Asztrik főapát nagyhétfőn Pannonhalmán. A szolgálatot vállaló világiak a főapátságban, a közösség által fenntartott két iskolában, valamint a területi apátság plébániáin látják el feladatukat– tájékoztat a Pannonhalmi Főapátság.

Mind a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, mind a Szent Benedek Gimnáziumban felmerült annak az igénye, hogy a hitoktatásban és a lelkipásztori munkában részt vevő világiak lektorként és akolitusként aktívan szolgálatot vállaljanak a liturgiában is.

Tavaly indította meg ezért a Pannonhalmi Főapátság azt a képzést, amelynek keretében világi munkatársak felkészítést nyernek a lektori és akolitusi tisztségre. A jelentkezők között vannak hittanárok, valamint a főapátság intézményeinek felső- és középvezetői is. Feladatuk a liturgikus szolgálaton túl az, hogy saját munkahelyükön vagy a plébánián aktívan bekapcsolódjanak a keresztény közösség építésébe, lelkipásztori szolgálatába. Ilyenformán például a Szent Benedek Gimnázium főigazgató-helyettese, Madaras Attila állandó diakónusként is működik.

A lektor- és akolitusavatásra való felkészülés intenzív hétvégéken történt, amelyeket a jelöltek a főapátságban töltöttek. Az hétvégék alkalmával az előadásokon és megbeszéléseken túl a szerzetesközösség imaóráin és liturgiáján is részt vettek. A kurzust Várszegi Asztrik főapát, Hardi Titusz gimnáziumigazgató, valamint a szerzetesközösség tagjai tartották.

A felkészülés utolsó lépése a nagyhétfői pannonhalmi tanári kari lelkigyakorlat volt, amelyet Liviu Jitianu teológus, a kolozsvári egyetem oktatója tartott, aki előadásaiban a vallási formák posztmodern kiüresedéséről és a keresztény küldetés újrafelfedezéséről – az anamnetikus és emberközpontú megújulásról – beszélt.

A lektor- és akolitusavatás homíliájában Várszegi Asztrik főapát a nagypénteki eseményből indult ki: „Amikor Jézus holttestét kiadják Arimateai Józsefnek, akkor átadják a születő keresztény közösségnek a Test gondozását. Az ige olvasásában, az Eucharisztia ünneplésében és a lelkipásztori munkában egyaránt Krisztus testét gondozzuk. Csak gyengédséggel szabad ezt tenni” – mondotta a főapát.

Az eseményről készült képriport megtekinthető a Pannonhalmi Főapátság honlapján.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria