Lelki utazás virtuális térben – Közös virágvasárnap Debrecenben

Hazai – 2020. április 4., szombat | 12:00

Idén a rendkívüli helyzet miatt virtuálisan kapcsolódhatnak be az érdeklődők a virágvasárnapi közös ünneplésbe április 5-én délután 4 órakor. A felekezetek képviselői videóüzenetek formájában szólnak a debreceniekhez.

A húsvét városi és egyházi közös ünneplését 2012-ben szervezte meg először a Főnix Rendezvényszervező Kft. Debrecenben. A Nagytemplom mögötti Emlékkert volt a helyszíne ezeknek az alkalmaknak, ahová a Csapó utcai sétálóövezettől indulva jutottak el a karikázót táncoló lányok és a bibliai kort idéző jelmezesek.

A többéves tapasztalat megerősítette, hogy a gyülekezetek, egyházközségek nagycsütörtöki, nagypénteki, nagyszombati és húsvétvasárnapi egyházi ünneplését tiszteletben tartva a virágvasárnap lehet az az ünnep, amikor több ezer fős közösség a templomok kapuin kilépve, felekezeti hovatartozás nélkül együtt ünnepelhet Debrecenben.

2017-ben mind az esemény eddig felépített rendjében, mind létszámában újabb örömteli fejlődés történt. A felekezetek lelkészeivel, papjaival egyeztetve egy városi keresztút körvonalazódott, melynek állomásainál a különböző felekezetek képviselői fogalmazták meg üzeneteiket.

Azóta ez a közös keresztútjárás hagyománnyá vált. Idén a rendkívüli helyzet miatt még inkább szükségessé vált, hogy a közösséget erősítő eseménysorozat hagyománya ne szakadjon meg, ezért egyedülálló módon folytatódik. A felekezetek képviselői videóüzenetek formájában szólnak a debreceniekhez.

Üzeneteiket megfogalmazzák

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája
Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke
Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész (Debreceni Evangélikus Egyházközség)
Kapin István, az Attila téri Görögkatolikus Egyházközség parókusa
Krakomperger Zoltán, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa
Sajtos Szilárd őrnagy, debreceni református tábori lelkész
Sipos Barnabás, a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség parochusa
Szakács György, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkésze
Tóth Sándor baptista lelkipásztor (Debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet)

Közreműködik: Berecz András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, folklórkutató

A virtuális keresztút időpontja: 2020. április 5. virágvasárnap 16 óra

Az érdeklődők ITT kapcsolódhatnak be.

Forrás és archív fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria