Lelki vigasz és anyagi segítség – A vietnámi püspökök az ország árvíz sújtotta részére látogattak

Kitekintő – 2020. október 26., hétfő | 18:53

A Vietnámi Katolikus Püspöki Konferencia küldöttsége október 21-én ellátogatott az utóbbi időkben árvíztől sújtott területekre az ország középső részén, hogy kifejezze a testület szolidaritását és együttérzését a kitelepített emberek iránt, és vigaszt, reményt, valamint anyagi segítséget nyújtson a bajbajutottaknak.

„Imádkoztunk az érintettekkel, s buzdítottuk őket, legyenek állhatatosak a szenvedés idején” – nyilatkozta a Fides hírügynökségnek Paul Nguyễn Thái Hợp, a Hà Tĩnh-i egyházmegye püspöke. A delegáció felkereste Mỹ Chánh és Trung Quân plébániáit is a huếi főegyházmegyében. „Ez valóban egy csoda a plébániánk számára” – fogalmazott Mỹ Chánh plébánosa, mikor fogadta a küldötteket, akik szeretetet, gondoskodást és vigaszt hoztak.

A Ðà Nẵng-i egyházmegye püspöke, Joseph Ðặng Ðức Ngân elmondta:

A könnyeket most nem a fájdalom, a szenvedés vagy a veszteség okozta, hanem a gyermekek öröme és boldogsága, akik érzik a szüleik és mindazok szeretetét, akik együttérzéssel és szeretettel nyújtanak nekik humanitárius segítséget.”

A püspököket szerzetesek kísérték a családokhoz. A küldöttség tagjai ezután a kedvezőtlen, hideg és esős időjárás ellenére csónakokba szálltak, hogy a több tartományt elöntő árvízen keresztül eljussanak a Hà Tĩnh-i egyházmegyében élő testvérekhez is.

Az október 16-i hatalmas áradások után az özönvíz még mindig több tartományt fogva tart Vietnám középső részén, ahol a házaknak csak a teteje látszik ki a hullámokból. Az áradás rendkívül gyorsan érkezett, még sosem éltek át az emberek ehhez hasonló mértékű katasztrófát.

Quan Trung Quan atya elmondta: „Mikor az éjszaka közepén észrevettem, mi történik, és meghallottam a segélykiáltásokat, gyorsan elküldtem a falubeli fiatalokat, hogy kimentsék a családokat és a templomba menekítsék őket.” Vannak magasan fekvő, most is használható épületek, mint a templom, a kultúrház, a közösségi központ és egy óvoda. Az áradat mindent elsöpört, és az emberek egyik pillanatról a másikra élelem és fedél nélkül maradtak. Az itt élők nagyon hálásak az adományozóknak, akik rizst és más segítséget is küldtek e nehéz napokban.

Az embereket meghallgatva és a helyzetet látva Emmanuel Nguyên Hong Son, a Bà Rịa-i egyházmegye főpásztora minden vietnámi püspök nevében e szívből jövő szavakkal bátorította a bajbajutottakat: „Legyetek bizakodók a szenvedésben, tartsatok ki! Bízzátok magatokat az Úr szeretetére, aki sosem hagy magatokra! Fohászkodjunk, hogy Isten áldása továbbra is töltse el a jótevők szívét, hogy segítsenek újraépíteni a jövőtöket. Isten mindig szeret benneteket, nagyon szeret benneteket! A Vietnámban és a világ más tájain élő hívek buzgón imádkoznak értetek Istenhez, és testvéri jó cselekedetekkel segítenek titeket.”

A Vietnámi Szocialista Köztársaság délkelet-ázsiai ország az Indokínai-félsziget keleti részén. Az ország mérete 331 688 négyzetkilométer, vagyis alig kisebb, mint Németország. A 97 milliós lakosság 73 százaléka népi vallású vagy nem vallásos; 12 százaléka buddhista; 7 százaléka katolikus: 5 százaléka a kaodaizmus híve; másfél százaléka protestáns; valamint szintén másfél százaléka egyéb vallásúnak tartja magát. (Forrás: Wikipédia)

Eddig több mint százan vesztették életüket a súlyos áradások és a hetek óta tartó heves esőzések következtében kialakult földcsuszamlások miatt, további 27 ember eltűnt. A helyi sajtó szerint legalább ötmillió embernek kellett elhagynia otthonát; a víz több mint 178 ezer házat tett tönkre és közel 7 ezer hektárnyi termőterületet borított el.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Asianews.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria