Lemondott a Sixtus-kápolna kórusának karmestere

Kitekintő – 2019. július 11., csütörtök | 14:13

A Szentszék Sajtóterme július 10-én kiadott közleményében arról tájékoztat, hogy Massimo Palombella prelátus, szalézi szerzetes több mint nyolc év karmesteri szolgálat után benyújtotta lemondási kérelmét Ferenc pápának, aki elfogadta azt. A volt karnagy visszatér rendjének szolgálatába.

A Sixtus-kápolna kórusát 1471-ben alapították, de történelme Nagy Gergely pápa idejére (590–604) nyúlik vissza. A kórus húsz állandó felnőtt énekesből és harminc fiúénekesből áll. Januárban Ferenc pápa motu proprióban a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala alá rendelte a Sixtus-kápolna kórusának vezetését. Ezzel elő kívánja segíteni az évszázadok során létrejött értékes művészeti–zenei örökség védelmét és gyarapodását.

A szalézi szerzetes 2010 októberében kezdte meg szolgálatát a Sixtus-kápolna kórusának karmestereként. A mostani szentszéki közlemény tisztázza a lemondás elfogadásának körülményeit. A szalézi renddel és a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatallal történt egyeztetést követően született meg a határozat. Massimo Palombella készen áll az új szolgálatra, amelyet majd a szalézi rend jelöl ki számára.

Újságírói kérdésekre válaszolva Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő elmondta, hogy a Sixtus-kápolna kórusának ideiglenes vezetését a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatalának vezetője Marcos Pavan prelátusra bízta, aki jelenleg a Sixtus-kápolna fiúkórusának (Pueri Cantores) karmestere.

Meg kell említeni, hogy 2018. szeptember 12-én a Szentszék Sajtóterme közleményben tájékoztatott arról, hogy Ferenc pápa néhány hónappal korábban elrendelte a Sixtus-kápolna kórusa gazdasági és vezetési ügyeinek kivizsgálását. A La Stampa olasz napilap értesülése szerint csalás, sikkasztás és pénzmosás gyanúja merült fel a világhírű kórus két vezetője, Michelangelo Nardella adminisztratív igazgató és Massimo Palombella szalézi szerzetes ellen. A két vezető állítólag számlát nyitott az egyik olasz banknál a koncertekből származó bevételek letétbe helyezésére, de a pénzből személyes kiadásaikat fedezték. Nadellát egy másik szabálytalanság miatt 2018 júliusában felfüggesztették tisztségéből.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria