Lengyelországi zarándoklaton vettek részt az Egri Főegyházmegye káplánjai

Hazai – 2017. augusztus 23., szerda | 15:13

Idén is zarándoklat keretében találkoztak az Egri Főegyházmegye káplánjai. Húszan indultak augusztus 16-án az érseki székhelyről háromnapos útra, Lengyelországba.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ternyák Csaba egri érsek, a lengyel Michal atya, aki egyben a zarándokok idegenvezetője is volt, Kakuk Ferenc érseki titkár és tizenhét káplán vett részt a zarándoklaton, amelyről az újmisés Maksó Péter, a miskolc-diósgyőri plébánia káplánja számolt be.

Kora délután érkeztek meg Krakkóba, ahol a szállás elfoglalása után az Isteni Irgalmasság-bazilikában, a magyar kápolnában szentmisét ünnepeltek. „Ezután lehetőség volt megtekinteni a bazilikát. Ámulatba ejtő méretek és jó ízlés. Krakkó belvárosában vacsoráztunk és sétáltunk a nap befejezéseként és levezetésként. A szállásunk az Irgalmasság-bazilika közvetlen közelében volt, és felfedeztük, hogy egy Örökimádás-kápolna van a szállodánk tőszomszédságában. Lehetőségünk nyílt így a nap eseményeit az Úr elé vinni, hálát adni és elcsendesedve szentségimádásban búcsúzni ettől a csodálatos naptól. Érdekes tapasztalatom volt, hogy a kis kápolnában szinte mindig volt öt-tíz ember, akár nappal, akár éjjel. Fiatalok, középkorúak, idősek. Ennyi középkorú férfit még soha, sehol nem láttam rózsafüzérrel a kézben, térden állva imádkozni, mint itt. Felemelő tapasztalat volt. Feltűnt még az is, hogy nem csak öt-tíz percre ugrottak be az emberek a kápolnába hálát adni vagy kérni, hanem órákon keresztül, mély imádásba merülve ott maradnak.”

A második napon délelőtt Wadowicébe vették az irányt a zarándokok, Szent II. János Pál szülőházába és a templomba látogattak el. „Eddig is közel volt hozzám ez a szent pápa, de látva a szobát, ahol született, a személyes tárgyait, így még nagyobb szeretettel gondolok rá és kérem közbenjárását. Láttam a többiek arcán is a meghatottságot, az elragadtatást. Különösen kedves volt számomra a sífelszerelése, ami egy vitrinben van kiállítva. Megfordult a fejemben, milyen lenne kipróbálni, egy szent sílécével siklani a havon.”

A déli órákban érkeztek meg ezután Częstochowába. „Egy Mária-kegyhelyre érkezni egy hívő embernek mindig elmondhatatlan öröm. Ezt leírni meg sem próbálom, de mindenki ismeri, aki már egyszer átélte. Mint egy édesanya, amikor hazaérnek a gyerekei egy hosszú útról, úgy várt minket, kedves pap gyermekeit a Szűzanya. Annyi szeretetet és ajándékot kaptunk tőle, hogy még ma sem értem a végére kibontogatni, feldolgozni, megköszönni.” A zarándoklat második napja is krakkói sétával ért véget.

A harmadik nap szentmisével kezdődött, nem is akárhol: a Szent II. János Pál-bazilikában. Ezt követően hazaindultak a zarándokok Magyarországra, s a Dunajec áttörésén tutajjal csorogtak le a Pieniny hegységben.

A két tutaj „hol csöndes vizeken, hol gyors folyású zúgókon repített minket a célállomás felé. Kétórás felejthetetlen élmény volt. Az ezt követő ebéd színhelye, a Macska-ház is külön élményt nyújtott zegzugos mediterrán hangulatával”.

„Felejthetetlen zarándoklat, kirándulás volt az ez évi káplántalálkozó. Jó volt együtt lenni egymással, az érsek atyával. Közelebb kerültünk egymáshoz. Volt alkalom mindenkivel kicsit beszélgetni, kötetlen formában. Egyszerre volt nagyon emberi ez az út, és egyben Istentől megáldott” – írta összegzésként Maksó Péter.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria