Létrejött a Vatikán női alkalmazottainak első szervezete

Ferenc pápa – 2016. december 8., csütörtök | 19:05

A kis állam történetében ilyenre még nem volt példa. A Nők a Vatikánban újonnan létrehozott szervezet statútumát jóváhagyták az illetékes vatikáni hatóságok. Az alapokmány aláírására szeptember 1-jén került sor a Vatikáni Kormányzóságon.

A D.VA (Donne in Vaticano) vagyis Nők a Vatikánban elnevezésű szervezet az első a Vatikánban, amely kizárólag a Vatikán Városállam és a Szentszék, illetve a hozzá kapcsolódó intézmények világi és szerzetesi, aktív és nyugdíjba vonult női munkatársai számára jött létre.

Vatikáni munkatársnők egy csoportjában fogant meg a szervezet létrehozásának gondolata. A Vatikán 750 női alkalmazottja számára nyitott szervezet célja, hogy a barátság, az eszmecsere és a szolidaritás hálózatát teremtse meg az emberi és szakmai fejlődés érdekében. „Hisszük, hogy a nők értékes erőforrást jelentenek a vatikáni munkahelyeken, a kis állam életének és tevékenységének minden területén” – fogalmaznak december 7-én kiadott sajtóközleményükben. Már több mint ötven nő csatlakozott a szervezethez 16 különböző irodából. A szervezet különféle szociális, kulturális és spirituális tevékenységek előmozdítását tervezi.

A Nők a Vatikánban szervezet célkitűzése az is, hogy figyelmet szenteljen a kevésbé szerencsés nőknek, szenvedésük enyhítése érdekében. Emellett nagyobb láthatóságot kívánnak teremteni más keresztény nők kezdeményezései számára. „Szándékainkban a pápai tanítás nyújt ösztönzést. A legutóbbi pápák számos alkalommal kifejezésre juttatták elismerésüket és nagyrabecsülésüket a nők iránt” – hangsúlyozza a szervezet közleménye. Végül Ferenc pápa szavait idézi: „Az egyház nem lehet önmaga a nők és szerepük nélkül.”

* * *

Az első nőt – egy varrónőt – 1915-ben, XV. Benedek idején alkalmazták a Vatikánban. 1929-től vették fel az első diplomás nőket, például könyvtári munkára, 1934-ben pedig XI. Pius pápa Hermine Speier német zsidó régészt szerződtette a Vatikáni Múzeumhoz, hogy megvédje az üldöztetésektől.

Az 1960-as évektől, a világ felé nyitó II. vatikáni zsinattól nőtt meg a Szentszéknél dolgozó nők száma. A nők ma már a vatikáni alkalmazottak 19 százalékát teszik ki, 40 százalékuknak egyetemi végzettsége van, és egyebek mellett újságíróként, jogászként, könyvelőként, restaurátorként, történészként vagy levéltárosként dolgoznak.

Az egyesület elnöke egy újságíró, az amerikai Tracey McClure, a Vatikáni Rádió munkatársa.

Forrás: Vatikáni Rádió; MTI

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria