Lezárult a Miskolci Egyházmegye diákjai számára hirdetett Szent László-alkotópályázat

Kishírek – 2017. november 24., péntek | 10:25

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium Diákönkormányzata a 2017-re meghirdetett Szent László-emlékév kapcsán képzőművészeti alkotópályázatot hirdetett a Miskolci Egyházmegye által fenntartott általános és középiskolák diákjai számára.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A pályázat a lovagkirály és kora, valamint a nevéhez fűződő legendák felé fordította a figyelmet. Mindenki másképp lát és értelmez eseményeket, tetteket és életutakat, s a felhívással ezeket az eltérő látásmódokat szerettük volna megismerni.

A pályázatra érvényes pályamunkával nevezett középiskolás kategóriában a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium két diákja, valamint az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium nyolc8 tanulója.

Az általános iskolások versenye a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda által benyújtott tizennyolc pályázat között zajlott. Versenyen kívül színesítette az iskola aulájában elhelyezett pályamunkákból álló kiállítást a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 52 tanulója által szimultán technikával készített Szent László-portré.

A november 17-én Edelényben tartott ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri – Bay Judit, az Edelényi Kastélysziget létesítményvezetője; Janka Gábor, a kazincbarcikai egyházközség parókusa, ikonfestő és Marincsák László, az edelényi egyházközség parókusa – döntése alapján átadták a díjakat, középiskolás, illetve általános iskolás kategóriában; továbbá a diákönkormányzat különdíjait – írta összefoglalójában Gyarmatiné Vécsei Tímea, DÖK-segítő.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria