Lezárult a regensburgi dóm kórusiskolájában elkövetett visszaélések kivizsgálása

Kitekintő – 2017. július 21., péntek | 9:01

Lezárult a regensburgi dóm kórusiskolájába 1945 és 1990 között járt kiskorú tanítványok ellen elkövetett visszaélések kivizsgálása. Az eredményeket Ulrich Weber ügyvéd tette közzé egy sajtótájékoztató keretében Regensburgban, július 18-án.

Ulrich Webert bízta meg a regensburgi egyházmegye, hogy vizsgálja ki a történteket, miután 2010-ben megtették az első feljelentéseket.

A jelentés szerint közel 550 gyermek ellen követtek el fizikai és pszichológiai visszaélést, de több mint 60 esetben szexuális bántalmazás is történt a regensburgi általános iskolában, ahová a kiskorú kórustagok jártak a vizsgált időszakban, 1945 és 1990 között – nyilatkozta Ulrich Weber ügyvéd az újságíróknak. – Vannak, akikkel mindkét visszaélési forma megtörtént papok és az iskola tanárai részéről. A vizsgálat 49 felelőst azonosított az áldozatok feljelentéseinek köszönhetően.

Az áldozatok az iskolát „börtönként, pokolként és koncentrációs táborként” írták le. Az intézményben eltöltött éveikről úgy beszéltek, mint „életük legrosszabb időszakáról, amelyet a félelem, az erőszak és a segítség hiánya jellemzett”. Az esetek büntetőjogi szempontból már elévültek, az akkori gyermekek felnőttek, de a lelki sebek és a trauma megmaradt. Az áldozatok számára az egyházmegye 20 ezer euróig terjedő kártérítést biztosít.

Az ügyben érintett Georg Ratzinger prelátus, aki 30 éven át volt a kórus igazgatója, mert nem észlelte a visszaélések jeleit. Érintett továbbá Gerhard Ludwig Müller bíboros is, aki 2010-ben Regensburg püspöke volt, és nem reagált kellő határozottsággal, amikor az első feljelentéseket megtették.

Hans Zollner német jezsuita teológus és pszichológus, a Pápai Gergely Egyetem kiskorúak védelmével foglalkozó központjának vezetője is megszólalt a kivizsgálás eredményeinek kapcsán. A regensburgi születésű szakember úgy nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak, elégedett az ügy jelenlegi kezelésével, és azzal, hogy félelem nélkül napvilágra hozták a tényeket. A feljelentéseket követően az Egyház részéről indult a kivizsgálás kezdeményezése, amit a legmagasabb szakmai normáknak megfelelően végeztek el.

Ulrich Weber ügyvéd az elkövetők vétkén túl az iskola és az Egyház különböző felelősségi szinteken álló képviselőinek vétkére is rámutatott, miszerint nem felügyeltek éberen és nem gyűjtötték össze a visszaélések bizonyítékait. Emellett a kórustagok szüleinek a felelősségére is felhívta a figyelmet, hiszen voltak olyan gyerekek, akik elmondták, mi történik, de szüleik nem szenteltek megfelelő figyelmet és nem adtak megfelelő súlyt gyermekeik beszámolóinak. Ugyanakkor az állami hatóságok is felelősek amiatt, hogy nem felügyeltek megfelelő módon a kiskorúak védelmében végzett iskolai ellenőrzések során. Ezt erősítette meg Hans Zollner is, azzal a kiegészítéssel, hogy abban az időben nem volt még meg a társadalomban a megfelelő érzékenység arra, hogy nyilvánosan elítéljék a fizikai visszaéléseket. Ráadásul óriási presztízsnek számított a több mint ezer éves regensburgi iskolába bekerülni, ezért a szülők büszkén adták be gyerekeiket az intézménybe.

A csöndet megtörve a visszaélések anyagát egyből a sajtónak mutatták be, s ez Hans Zollner szerint fontos lépés, mert az intézmények, legyenek azok egyháziak vagy világiak, sokat tehetnek a megelőzésért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria