Közösen támogatják Kelet-Közép-Európa püspöki konferenciái a Libanoni Karitászt

Hazai – 2017. december 4., hétfő | 18:26

A cseh, horvát, lengyel, szlovák és magyar püspöki konferenciák képviselői december 4-én, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székházában tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy közösen kívánják támogatni a Libanoni Karitász áldozatkész munkáját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen jelen volt Paul Karam, a Libanoni Karitász vezetője is.

Erdő Péter bíboros, prímás elmondta, hogy Kelet-Közép-Európa képviselői immár több mint tíz éve rendszeresen találkoznak. Ennek a régiónak sajátos társadalmi és lelkipásztori problémái vannak, melyekre az Egyház tanításának megfelelően közösen igyekeznek válaszokat adni. E tanácskozások az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) égisze alatt jöttek létre. Az októberi, budapesti találkozás alkalmával merült fel a gondolat, hogy szervezzenek közös segélyakciót a közel-keleti keresztények támogatására. Libanonban nagyon sok menekült várja, hogy hazatérhessen. Az ő gondjaikon szeretnének enyhíteni, ezért fordultak a Libanoni Karitászhoz. A sajtótájékoztató napján a segítség egy részét már át is utalták; a többit felajánlások révén biztosították.

Paul Karam, a Libanoni Karitász igazgatója a szolidaritást megköszönve kifejtette, hogy a felajánlott segítséget azokhoz fogják eljuttatni, akik a leginkább rászorulnak. Libanon megközelítőleg négy és fél milliós lakosságának több mint a felét szíriai, iraki és palesztin menekültek teszik ki. Ez nagy társadalmi nehézséget és gazdasági terhet jelent. A menekültek jelentős része nincs hivatalosan regisztrálva. Kétszázötvenezer gyermeknek kellene iskolába járnia, ezt a közoktatási rendszer csak úgy tudja megoldani, ha délelőtt a libanoniak, délután pedig a menekültek tanításáról gondoskodik. Sok fiatal azonban nem jár iskolába, növelve ezzel a koldusok és a bűnelkövetők számát. A százharmincezer, Libanonban született menekült gyermek nagy részének sem libanoni, sem szíriai iratai nincsenek. Félő, hogy ugyanúgy, ahogyan a palesztinok – akik ötven évvel ezelőtt érkeztek Libanonba –, a szíriaiak is hosszú időre itt ragadnak. Paul Karam a libanoni társadalmat egy sokszínű mozaikhoz hasonlította, amelyből nem lehet kiemelni egy elemet, és a helyére behelyezni egy másikat. Végül a Libanoni Karitász vezetője Béchara Boutros Raï maronita pátriárka, bíboros nevében is köszönetet mondott a segítségért. 

„A közel-keleti püspökök gyakran kérték tőlünk, hogy ne hívjuk el a keresztényeket a szülőföldjükről, hiszen ha elmennek, nem fognak tudni visszatérni. Ezért inkább abban kértek segítséget, hogy biztonságban átvészelhessék a háborús időszakot” – hangsúlyozta Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Egy iskolaépítést már támogatott az MKPK, most pedig egy település újjáépítésére gyűjtenek. Ezzel a mostani akcióval is azt szeretnék elérni, hogy az európai keresztények segítsék a közel-keleti keresztények szülőföldön maradását.

Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a szlovák püspöki konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a szlovák katolikusok is szívesen csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. Többször tartottak már gyűjtést a közel-keleti keresztények megsegítésére, a felajánlások összege elérte az egymillió eurót. A következő vasárnapon azok számára fognak gyűjteni, akik visszatértek lerombolt házaikba – mondta a pozsonyi érsek. 

Stanisław Gądecki poznańi érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke személyesen is járt már Libanonban, Szíriában és Irakban. Megrendülve látta a menekültek életkörülményeit. A Lengyel Katolikus Egyház a karitászon és a Kirche in Not szervezeten keresztül igyekszik segíteni a közel-keleti keresztényeken. E célból többször szerveztek már országos gyűjtést, melynek bevételéből egészségügyi szolgáltatásokat igyekeztek finanszírozni. Ezenkívül közel-keleti egyházi vezetőket hívtak meg Lengyelországba, akik személyesen oszthatták meg tapasztalataikat a közvéleménnyel. Ugyanebből a célból több könyvet is kiadtak már lengyel nyelven. Stanisław Gądecki érsek azt is kifejezte, hogy nagy örömmel vállalnak részt a közös kezdeményezésben. 

Jan Graubner olmützi (Olomouc) érsek, a cseh püspöki konferencia alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy szívesen vállalnak szerepet ebben az akcióban. Már többször tartottak gyűjtést a közel-keleti keresztények javára, és Csehországban is kiadnak könyveket erről a témáról. Több más kezdeményezésük is volt: például az Olmützi Egyházmegye papjai az iraki papoknak gyűjtöttek, és iskolabuszt, valamint mentőautót is vásároltak a kurd menekültek számára. A jövőben a cseh püspöki konferencia is a visszaköltözők megsegítésére fog gyűjtést szervezni.

Fabijan Svalina, a Horvát Karitász vezetője a horvát püspökök nevében elmondta, hogy hazája is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Nem olyan régen náluk is szörnyű háború dúlt, amelynek során megélhették a menekültlét nehézségeit. Ugyanakkor abban a súlyos helyzetben ők is megtapasztalták a környező népek támogatását. A Horvát Karitász segítette az Európába érkezett menekülteket, most pedig a közel-keleti keresztények helyzetén igyekeznek javítani.

Egy kérdésre válaszolva Paul Karam elmondta, hogy elsősorban az egészségügyben szeretnék felhasználni ezt az összeget. Ezenkívül szállás és élelem biztosítására, valamint a helyi szegények támogatására fordítják majd az adományt. 

Veres András, az MKPK elnöke az idei nyáron a közel-keleti keresztények megsegítésére indított gyűjtés eredményéről – melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbítottak meg – elmondta: eddig megközelítőleg kilencvenmillió forint gyűlt már össze. A tervek szerint az adományt karácsonyig szeretnék eljuttatni az iraki káld keresztényeknek.

A sajtótájékoztató végén a püspöki konferenciák képviselői aláírták és átadták azt a dokumentumot, amely szerint összesen négyszázötvenezer euró értékben támogatják a Libanoni Karitászt.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria