Liszt Fesztivált rendeznek Budapesten a belvárosi főplébánia-templomban

Kultúra – 2020. szeptember 26., szombat | 15:01

Liszt Fesztivált rendeznek Budapesten: a zeneszerző művei három koncerten szólalnak meg a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom orgonáján, szeptember 26-án, október 10-én és november 21-én 19.30-tól.

Kalocsay Károly orgonaművész szeptember 26-i koncertjén egyebek mellett a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című darab és a Christus oratórium ikonikus tétele hangzik el az Egyház megalapításáról.

A második koncerten, október 10-én Erdődy János orgonaművész a Szent Erzsébet legendája nyitó tételén kívül a virtuóz B-A-C-H prelúdium és fúgát adja elő.

A Liszt Fesztivál zárókoncertjén, november 21-én Tóka Ágoston közreműködésével többek között a Liszt-életmű grandiózus orgonadarabja, az Ad nos, ad salutarem undam korálra írt fantázia és fúga is felcsendül a templom orgonáján.

Engeszer Mátyás, akit 1871-ben neveztek ki a templom karnagyának, jó barátságot ápolt Liszt Ferenccel. Liszt 1870-től egyre többet látogatott Magyarországra, életének ezen szakaszában – egészen haláláig – három város között ingázott: általában novembertől márciusig Pesten tartózkodott, és az akkoriban alakuló Zeneakadémia vezetésével foglalkozott, majd az év többi részét Weimarban és Rómában töltötte. Első hosszabb pesti tartózkodásakor a belvárosi plébánia akkori épületében lakott öt hónapon keresztül. Liszt gyakran vezényelte a templom zenekarát és kórusát. Több művét is itt mutatták be először Magyarországon, mint például a Missa choralist, amelyet ő maga vezényelt. A Via crucist a szerző halála után mutatták be a templomban.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia, Wilhelm von Kaulbach: Liszt Ferenc (1856)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria