Lövészek az éjszakában – Nagy felbontásban az Éjjeli őrjárat

A digitális kijelzőkön azonban a technika fejlődésével egyre javul, tökéletesedik a képek minősége. Többször írtunk már a dokumentumfilmek új generációjáról, amely egészen megváltoztatta a műtárgyakról alkotott általános képünket. Különösen az angol Phil Grabsky és néhány olasz rendező munkája kiemelkedő ezen a téren. Az Exhibition on Screen sorozatban Rembrandtról is készítettek filmet. Budapesten elsősorban az Uránia filmszínház játssza ezeket a dokumentumfilmeket, de a vetítések mostanában szünetelnek, az újrakezdés egyelőre bizonytalan.

Ha a moziban egyelőre nem is láthatjuk ezt a filmet, Rembrandt egy fontos alkotását, az Éjjeli őrjárat című nagyszabású művét egészen nagy felbontásban csodálhatjuk meg a képernyőnkön. Az amszterdami Rijksmuseum őrzi ezt a méretes festményt, amely a ránk maradt Rembrandt-életmű talán legkiemelkedőbb darabja. Legalábbis abban az értelemben, hogy a fiatal mester ezzel az alkotásával alapozta meg a szakmai hírnevét. A vászon méretei sem akármilyenek: 437 × 363 centiméter, ezért az a múzeum legnagyobb termében helyezték el.

A kép erősen restaurálásra szorul, egészen besötétedett az évszázadok során; a sok beleégett lakkréteg és a rárakódott por meg az idő vasfoga megtette a hatását. A most zajló tisztítási munkák során fokozatosan világosodik a hatalmas festmény. A szakértők szerint a kép valójában nem is esti jelenetet ábrázol: a lövészek tűző napsütésben vonulnak fel a város főutcáján.

Az amszterdami Rijksmuseum nemrég minden eddiginél nagyobb felbontásban készítette el a festmény digitális változatát a restaurátorok és a nagyközönség számára. Így a szakemberek a kép minden részletét alaposan feltérképezhetik, minden pontját felderíthetik, és láthatják, hol tett kárt az idő a képben. Ahogy elnézzük, megállapíthatjuk, hogy lényegében mindenhol.

Ha megkeressük az alkotást az interneten – ez nem lesz nehéz –, és belenagyítunk, feltárulnak előttünk a fantasztikus részletek. A mozgásban tartott kompozíció, a rengeteg alak portrészerű ábrázolása nagy kihívást jelenthetett a művésznek. A korabeli ruhák még így kopottan is rendkívül anyagszerűek, páncélok, fegyverek csillannak meg a képen. Erre szoktuk mondani, hogy megelevenedik a 17. század. Ha maximálisra nagyítjuk a képet, akkor a hajszálvékony repedések is jól látszanak, és feltűnik, hogy a színek kifakultak, a tónusok halványabbak lettek. De az is jól látszik, hogy az arcok, a tekintetek mögött emberi sorsok húzódnak meg. A kép ugyan nem drámai jelenetet ábrázol, csupán egy felvonulást, de Rembrandt most sem hazudtolta meg magát: ahogyan az önarcképein, itt is a lélek mélyére hatolt. A kép történetéből tudható, hogy keletkezése idején, 1640 körül vegyes volt a fogadtatása. A szereplők közül többen a nemtetszésüket fejezték ki, kifogásolták a megjelenésüket; hiába, a hiúság rossz emberi tulajdonság.

Gál György Sándor Rembrandt élete című könyvében nagyon érzékletesen írt arról, milyen visszahangot váltott ki annak idején a hatalmas festmény. „Utolsónak maradt Rembrandt Éjjeli őrjárata. A lepel lehullását mélységes csend, aztán kirobbanó felháborodás követte. A lövészek egy része arra az álláspontra helyezkedett, hogy a festő nem tartotta be a megállapodást. Az egyezség szerint minden muskétás – rangra vagy nemesi származásra tekintet nélkül – egyazon elbánásban részesül. Magyarán: mindenki jól látható és felismerhető lesz a képen. Így szólt a megállapodás. És hogyan cselekedett a festő? Az egyik arc ragyog, a másikat elrejti a félhomály. Ezt felismeri a gyermek is, amazt tulajdon édesanyja sem. Egynémely személy katonai pompában – a másikon valami idétlen kürtőkalap. Csodájára jár majd az egész város: no, ebből a derék legényből paprikajancsit faragott a piktor.”

Fotó: Wikimedia Commons

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. július 5-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.