Luis atya, akit Ferenc pápa az irgalmasság példaképeként állít a gyóntatók elé

Nézőpont – 2016. május 17., kedd | 19:40

Megismerhetjük a 89 éves Buenos Aires-i kapucinus szerzetest, aki élete nagy részét gyóntatással töltötte, a megbocsátó, irgalmas Istent hirdetve. Sokat tanult Pio atyától, akivel egy ideig egy kolostorban éltek.

Ferenc pápa azt a történetet szokta emlegetni, hogy amikor ez a lelkiismeretes gyóntató attól félt, túlságosan is megbocsátó, a tabernákulum elé lépett, és azt mondta: „Jézusom, bocsáss meg nekem, mert túl sokszor megbocsátottam. De Te adtál nekem erre rossz példát.”

Luis Dli kapucinus atya jelenleg 89 éves, ideje nagy részét ma is gyóntatással tölti egy szentélyben, Buenos Aires munkásnegyedében. A Vatican Insider újságírója beszélgetett vele.

Luis atyát 2014. március 6-án említette őt először a Szentatya, amikor a római plébánosokkal találkozott, majd néhány hónappal később, május 11-én, a papszenteléskor elmondott homíliájában is beszélt róla.

A Szentatya az Isten neve irgalom című interjúkötetben ismét emlegette a gyóntatót, majd 2016 februárjában szintén, a Szent Péter-bazilikában mondott szentbeszédében a kapucinusok szentmiséjén. De beszélt róla a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban is, a római papoknak és a jubileumi évben összegyűlt gyóntatóknak.

– Luis atya, a pápa többször említette Önt. Elmesélné, miért beszél így Önről, mi történt, amikor még bíborosként találkozott vele?

– Én néha aggodalmaskodom, amikor gyóntatok. Amikor a pápa még bíboros volt itt, Buenos Airesben, nagyon bíztam benne, többször elmentem hozzá beszélgetni, és egyszer elmondtam neki az aggályaimat is. Azt mondta: „Bocsáss meg, bocsáss meg, meg kell bocsátani.” Én pedig azt válaszoltam, hogy igen, megbocsátok, de aztán marad bennem egyfajta nyugtalanság, és ezért aztán elmegyek Jézushoz, és azt mondom neki, hogy Ő maga tanított erre, a rossz példát ő adta nekem, mert mindent megbocsátott, soha senkit nem utasított vissza. Úgy látszik, ezek a szavak megérintették Bergogliót, belevésődtek a szívébe. Ő tudja, hogy sokat gyóntatok, órákon keresztül, reggel és este is. Nem egyszer tanácsolta papoknak is, hogy jöjjenek el velem beszélgetni. Meghallgattam őket, és mostanra barátok lettünk, vannak köztük néhányan, akik gyakran eljönnek hozzám, olyan emberek, akik lelki értelemben és lelkipásztori szolgálatukban is jól érzik magukat. Köszönetet kell mondanom a pápának, amiért ennyire megbízott bennem, hiszen nem érdemlem meg. Nem vagyok tanult ember, nincs doktorátusom, semmim nincs. Az élet sok mindenre megtanított, megpróbáltatások elé állított. Mivel nagyon szegény családban születtem, úgy érzem, mindig kell hogy tudjunk irgalmas szavakat mondani, olyan szavakat, amelyek segítik, közelségünkről biztosítják az embereket. Senki nem mehet el úgy, hogy nem értették meg, megvetették vagy visszautasították.

– Sok időt tölt gyóntatással ebben a szentélyben?

– Néhány kivételtől eltekintve 8 órakor mondok misét, a gyónókat délelőtt 9 és 12 között, délután pedig 15 és 19 óra között fogadom. Mindennap. Vasárnap 7.30-tól 12.30-ig jöhetnek, délután pedig szintén 15 órától. Bemutatom a szentmisét, és aztán itt maradok egészen addig, amíg le nem égnek a gyertyák.

– Ön 89 éves, szinte egész szolgálatát a gyóntatófülkében végezte. Milyen tanácsot tudna adni paptársainak?

– Amit a pápa is mond. Nem tudok mást mondani, ezt érzem, ezt élem meg én is. Irgalmasság, megértés szükséges, meg kell hallgatni másokat, hogy megértsük őket, bele tudjuk élni magunkat a helyzetükbe, fel tudjuk fogni, mit élnek meg. Nem lehetünk – és itt először magamra gondolok – hivatalnokok, akik teljesítik a feladatukat, és kész. „Igen, feloldoztam.” „Igen, nem, ennyi.” Éppen ellenkezőleg! Azt hiszem, közvetlennek kell lennünk, különlegesen kedvesnek, mert olyan emberek is jönnek, akik nem igazán tudják, mi is a gyónás. „Ne félj, ne aggódj!” – ezt kell mondanunk. A gyónáshoz egyetlen dolog szükséges: a vágy, hogy az ember jobb legyen, semmi más. Nem az a fontos, kivel, hányszor, semmi ilyesmi... Ezekre semmi szükség nincs. Eltávolítja az embereket. Nekem úgy kell ott lennem, hogy az emberek közel kerüljenek Istenhez, Jézushoz.

– És mit tanácsolna annak, aki gyónni megy?

– Hogy ne féljen. Mindig megmutatom ezt a képet, amely azt ábrázolja, hogy az Atya megöleli a tékozló fiút. Mert sokan azt kérdezik tőlem: „De Isten megbocsát nekem?” Igen, Isten átölel téged, Isten szeret téged. Isten veled jár az úton, Isten azért jött, hogy megbocsásson, nem pedig azért, hogy megbüntessen. Azért jött, hogy velünk legyen, lejött a mennyből, hogy velünk legyen. Hogyan is félhetnénk tőle! Ez abszurd, ez tudatlanság, téves elképzelés az Atyaistenről.

– Amikor meghallottam a történetét a pápától, Szent Leopold Mandić jutott eszembe, aki ugyanígy állt a gyónáshoz járó emberekhez.

– Igen, igen, jól ismerem. Olvastam az életét, és sokat tanultam tőle. És Pio atyától is. 1960-ban együtt voltam vele, sokat tanított nekem. Gyóntam is nála, ugyanabban a kolostorban éltünk 1960-ban. Szent Leopold és Szent Pio sokat tanítottak nekem, sok szép dolgot az irgalmasságról, a szeretetről, a békéről, a nyugalomról, a közelségről. Pio atya erős és energikus volt, de amikor hallgatnia és megbocsátania kellett, akkor nem ő volt ott, hanem Jézus.

Forrás és fotó: Lastampa.it/Vaticaninsider

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria