Ma van a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

Kultúra – 2019. augusztus 19., hétfő | 10:01

Ma, augusztus 19-én, hétfőn 19 órától az esztergomi bazilika, azaz a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház előtti téren lesz látható a produkció a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével.

A darabot rendező Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy már a Passió színházi műsorra tűzésekor készültek a szabadtéri bemutató lehetőségére. Tavaly Csíksomlyón 25 ezer ember látta az előadást, és az első magyarországi szabadtéri állomásként, kultikus helyszínként választották az esztergomi bazilika előtti teret.

Ahogyan a csíksomlyói nyeregben – Esztergomban is három színpadon játsszák majd a darabot, de lesz két hatalmas kivetítő is, hogy mindenki jól láthassa az előadást.

A rendező nyilatkozatában fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az előadás ingyenes – „hogy eljöhessen mindenki, aki érzi azt a láthatatlan köteléket, ami keresztény és magyar között van”.

Az előadás eredeti csíksomlyói szövegek, 18. századi ferences iskoladrámák, Szőcs Géza Passió című műve és Berecz András ének- és mesemondó gyűjtései alapján született meg. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara. A díszletet Székely László, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, a dramaturg Szász Zsolt. 

A mai előadásról bővebben ITT olvashatnak.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria