Magához tért a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikrek egyike, a másik is önállóan lélegzik

Kitekintő – 2019. augusztus 10., szombat | 15:02

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata által szétválasztott, stabil állapotú hároméves bangladesi kislányok egyike magához tért: Rabeya mozgatja a végtagjait, felismeri édesanyját, figyeli a környezetét – adta hírül az alapítvány honlapja augusztus 9-én.

Rukaya változatlanul altatás és légzéstámogatás alatt áll, de immáron önálló légzéssel. A többnapos mélyaltatás a felépülési folyamat szakmailag megszokott velejárója egy ilyen összetett és hosszadalmas műtét után, mint a több mint 30 órás koponya- és agyszétválasztás.

„A pozitív fejleményeket az elkötelezett szakmai és tudományos munkának, illetve a kapott lelki támogatásnak köszönhetjük. Jelenleg a magyar aneszteziológusok munkájára van a legnagyobb szükség. Továbbra is hálásak vagyunk mindenkinek, aki drukkol és imádkozik az ikrekért” – olvasható a közleményben.

Az augusztus 1-jén és 2-án végzett maratoni műtétet követően az orvosok egy része Bangladesben maradt további önkéntes munkára: idegsebészeti és plasztikai sebészeti operációk elvégzésére, valamint szakmai előadások megtartására.

Az alapítvány létrehozói –  Pataki Gergely plasztikai sebész, a műtétsorozat koordinátora és a plasztikai sebészeti team vezetője és Csókay András, a végső szétválasztást vezető idegsebész –,  illetve az aneszteziológiai team vezetője, Csapody Marcell továbbra is a gyermekek mellett van Dakkában.

* * *

A műtét sikeréért többek között a július 28-án délelőtt a budapesti Szabadság hídon megtartott szentmise résztvevői is imádkoztak Csókay András kérésére.

A katolikus idegsebész augusztus 6-án szerkesztőségünkhöz is eljutattott üzenetében azt írta, hogy hálásak az eddigi imatámogatásért, és újra kérik olvasóinkat, hogy további fohászaikkal segítsék az ikrek felépülését a rendkívül nehéz és megterhelő műtét után, valamint az élethez szükséges szervi funkciók mielőbbi javulását. A legfőbb támasz az imádkozó emberek sokasága: ők közvetítik imáikkal Jézus és a Szűzanya segítségét.

Mivel a műtétsorozat óriási anyagi terhet jelent a kis közhasznú alapítvány karitatív orvoscsoportjának, szeretettel fogadják az adományokat. További részleteket ITT találnak.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány/Sanjida Kamal

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Rabeya ébredés után édesanyjával és Csapody Marcell aneszteziológussalRabeya ébredés után fogja a még alvó Rukaya kezét