Magyar nyelvű szentmise-közvetítések Szlovákiában mindenszentek ünnepén és halottak napján

Külhoni – 2020. október 31., szombat | 15:20

Október 24-től az először legfeljebb ötven, majd hat fő fizikai részvételével engedélyezett nyilvános szentmisék ismét teljes betiltását rendelték el Szlovákiában a koronavírus-járvány miatt. A szigorú előírások mindenszentek főünnepét és halottak napját is érintik: e napokon sem mutathatnak be nyilvános szentmiséket Szlovákia templomaiban.

Október 31-én, szombaton, mindenszentek ünnepének vigíliáján 16 órakor magyar szentmisét közvetít a Lux szlovák katolikus televízió.

Vasárnap, november 1-jén reggel 8-kor a szlovák közszolgálati rádió nemzetiségi adója, a Pátria Rádió sugároz élő adásban magyar szentmisét.

Mindkét szentmisét Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor mutatja be. A szertartások közvetítése az interneten is követhető lesz.

*

A lelkipásztorok a rendkívüli helyzet idején a tömegkommunikációs eszközök segítségével is igyekszenek lelki táplálékot kínálni híveiknek.

Az alábbiakban Molnár Tamás atya gondolatait olvashatják:

Mindenszentek főünnepén Egyházunk egy közös ünnep által emlékezik meg az összes célba érkezettről. Pontosabban kikről? Közismert híres szentekről és védőszentjeinkről. Továbbá talán kevésbé ismert, de mégis vonzó életpéldájú boldoggá vagy szentté avatott emberekről. De ugyanúgy az Egyház által hivatalosan nem kanonizált, ám az örök boldogságra eljutott elődeinkről is. Mondhatjuk, hogy minden kor minden világrészének szentül élő, halhatatlan lelkű teremtményeiről, akik akár egyenesen, akár a tisztítóhelyen át a mennyei dicsőség részeseivé váltak. A megdicsőült egyház tagjait ünnepeljük. Valamint Istent, minden szentség forrását. Mert ő az örök boldogság ajándékozója.

Mindenszentek ünnepe azonban az emlékezés és ünneplés mellett oltalomkérés is egyben. Mi, a zarándok egyház tagjai kérjük a mennyei segítséget a magunk, valamint a még tisztuló egyház tagjai számára. Abban a reményben üljük meg az egyházi év ezen ünnepét, hogy egykor szeretteinkkel együtt mi is a mindenszentek társaságában fogjuk dicsőíteni örökre az Istent. A következő napokban pedig azért fogunk a szokottnál is inkább imádkozni az elhunytakért, hogy akik közülük még a tisztítóhelyen vannak, minél hamarabb kiszabaduljanak onnan az örök boldogságra.

Az ünnep szentmiséjének evangéliumában az úgynevezett nyolc boldogságról hallunk. Máté evangéliumának ötödik fejezetében Jézus hegyi beszéde kezdődik ezekkel a boldogságmondásokkal. Az egyik olasz teológus úgy fogalmaz könyvében, hogy

az az autóvezető, aki nem ismeri a közlekedési szabályokat, illetve az az orvos, aki nem ismeri az elsősegélynyújtás előírásait, olyan, mint az a keresztény, aki nem ismeri a hegyi beszédet.

Ennek mintegy preambulumával ismerkedünk meg a nyolc boldogságot hallgatva. „Boldogok” – görögül makárioi – a Szentírásban azt jelenti: olyan boldogság birtokosai, amely életből, békéből, örömből, nyugalomból, áldásból és üdvösségből áll. Egészen másfajta boldogság tehát, mint az, amit a gazdagság vagy a hatalom hoz magával. Az evangéliumok a Máté evangéliumának ötödik fejezetében felsoroltakon kívül boldognak neveznek további személyeket is. Köztük Szűz Máriát, aki boldog, mert bízott az Úrban, hitt szavában, és mert a Megváltó anyja lett. Boldognak nevezi továbbá Simon Pétert, mert az Atya kinyilatkoztatta neki, hogy Jézus a Messiás, az élő Isten Fia. Ugyancsak boldogok az evangélium tanítása szerint Jézus tanítványai, mert szemeikkel látták Jézust és füleikkel hallották tanítását, vagy egy másik említés szerint, mert Jézust utánozva másokat szolgálnak. De boldogok mindazok – olvassuk az örömhírben –, akik az Úr visszatértét várva virrasztanak és hűségesek maradnak.

A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „a boldogságok Jézus Krisztus arcát festik meg, leírják az Ő szeretetét; kifejezik az Ő szenvedésének és feltámadásának dicsőségéhez társult hívők hivatását; megvilágítják a keresztény élet jellegzetes cselekedeteit és magatartásformáit; váratlanok az ígéretek, amelyek a szorongatások közepette fenntartják a reményt; a tanítványoknak áldásokat és kissé homályosan megígért jutalmakat hirdetnek; Szűz Mária és valamennyi szent életében elkezdődött megvalósulásuk” (KEK 1717). Ezért tárja elénk és nyújtja gyermekeinek megerősítő lelki táplálékként Anyaszentegyházunk mindenszentek főünnepén évről évre ezt a szentírási szakaszt.

A szentek Jézus Krisztus arcának szemlélése és példájának követése által boldogok voltak és örök boldogságra jutottak. Igen, boldogok, még ha a világ szemében szegények, megvetettek, üldözöttek is voltak, vagy akár vértanúságot szenvedtek.

A kereszthalál után dicsőségesen feltámadt Krisztussal ők is meghalva a földi világnak új életet éltek, az örök életre mutató és az örök boldogságba torkolló életet. Mi is szeretnénk minden földi nehézség közepette Krisztussal, Krisztusból élni. Így a mi életünk is az örök boldogság irányába halad. S ebbe a boldogságba kóstolunk bele szívünkben már most, amikor istenkapcsolatunk belső boldogságot ad.

Az egyik történet szerint egy kisfiú édesanyjával sétált. Séta közben betértek az útbaeső templomba is. Észrevették, hogy az oltár feletti színes üvegablakon keresztül, amely Szent Erzsébetet ábrázolta, amint kötényéből kenyeret oszt a szegényeknek, gyönyörűen besüt a nap. A fiú megkérdezte édesanyját, kit ábrázol a kép, az édesanya pedig elmesélte neki Szent Erzsébet történetét. Néhány héttel később a hittanórán a lelkiatya a szentekről beszélt. Megkérdezte a tanulóktól, tudják-e, hogy kik is voltak a szentek. A szóban forgó fiú jelentkezett, majd így válaszolt:

a szent az, akin keresztül süt a nap.

A lelkiatya megdicsérte a fiút, a talán szokatlan és nem várt, de mégis bölcs és igaz válaszért. A szenteken keresztül Isten jósága és szeretete sugárzik be világunkba, az emberi életbe. Gondoljunk most szeretettel azokra, akiken keresztül mi is megtapasztaltuk már ezt. Köztük elhunyt szeretteinkre, elődeinkre, elénk példát élt ismerőseinkre. Imádkozzunk hozzájuk, illetve értük, hogy ha még tisztulniuk kell, mihamarabb a szentek társaságában legyenek. S akarjunk mi is úgy élni, úgy tenni a jót, hogy Isten jósága és szeretete sugározzék át rajtunk keresztül, így járjunk az igazi boldogság útján, az életszentség útján. Ebben segítsen az Úr és minden szentjének közbenjárása is.

Forrás: Pozsonyikatolikusok.sk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria