Magyar Örökség díjat kapott a marosvásárhelyi katolikus iskola

Külhoni – 2019. június 27., csütörtök | 10:30

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum bekerült a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába azzal, hogy június 22-én Magyar Örökség díjban részesült.

A Magyar Örökség díj kilencvenötödik átadóünnepségét Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartották június 22-én, szombaton. Az elismerést Demeter László baróti muzeológus, könyvkiadó, művelődésszervező adta át Tamás Zsolt József igazgatónak. Az iskolát Holló László egyetemi előadótanár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának dékánhelyettese, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány Igazgatótanácsának elnöke méltatta.

A Magyarországért Alapítvány kurátorai úgy határoztak, hogy jeles bizottságot kérnek fel arra a célra, hogy együtt munkálkodva létrehozzák a „magyar szellem láthatatlan múzeumát”. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által ezen szándék szellemében megerősített bizottság június 22-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében kinyilvánította, hogy „A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum Magyar Örökség, amiről ezen oklevél bizonyságot tesz.” A Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum nevét az Aranykönyv őrzi – olvasható az oklevélen.

Holló László laudációjában elhangzott: „Bár mindenkor szükség van az ilyen kiállásra, azt hihetnénk, hogy egy egyszerű erdélyi felekezeti középiskola igazgatójának, tanári karának, diákjainak és szülői közösségének a 21. század eleji Európában nem az a feladata, hogy rendíthetetlen helytállásról, a létért való küzdelemről tegyen tanúságot, és az iskola ily módon emelkedjen ki a többi hasonló jellegű oktatási intézmény közül, ami megtisztelő díjra érdemesíti. Most a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség díj-bírálóbizottsága a hajdani Erdélyi Római Katolikus Státus marosvásárhelyi státusfőgimnáziumának örökébe lépő marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumnak ítélte a Magyar Örökség kitüntető címet.”

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kezdeményezésére 2015-ben létrehozott oktatási intézmény egy iskola a többi iskola között. Mégis önmagában is rendkívül értékes oktatói és diákjai számára egyaránt, hiszen több száz éves katolikus felekezeti oktatási hagyomány örökösének tudhatja magát. 

Az iskola 2015-ös újraalapítását követően a tanárok és diákok büszkén és boldogan léptek a hajdani marosvásárhelyi státusfőgimnázium tanárainak és tanulóinak örökébe. Nem mindenki örült az értékteremtésnek, ezért megakadályozták ezt a munkát. Megszüntették az iskolát. A diákok már nem a házi feladatért, hanem az iskoláért aggódtak. A szülők a Korrupcióellenes Ügyészség zaklatásait viselték. A tanárok a munkahelyük elvesztésének bizonytalanságát élték át. Az igazgató ügyészségi intézkedés folytán be sem léphetett az iskolába. Azonban továbbra is voltak gyerekek, voltak szülők, voltak tanárok, és volt igazgatója – ha akadályoztatva is – az iskolának.

Ugyanakkor az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány mellett volt sok jóakaratú ember, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a magyar kormány, akiknek, melyeknek fellépése miatt az iskola megmaradhatott. „Poraiból főnixmadárként ismét felemelkedett, és ezzel a munkával és harccal még értékesebbé vált. Most hozzáadott értéket képvisel az iskola közössége számára minden, az alapítással, valamint a megszüntetéssel és újjáalapítással kapcsolatban elviselt bizonytalanság és félelem, minden bátor kiállás és áldozathozatal, minden elmondott fohász, ami most ilyen formában is jutalmazást nyer.”

Az iskola rövid, mindössze hároméves – 2015–17, illetve 2018–19 közötti – fennállása alatt a bizonytalanságok ellenére – a „csak azért is” nekifeszülésével – sok diák kifejezetten ebbe az iskolába kérte felvételét, sok szülő ide íratta gyermekét, mert garanciát láttak benne a megfelelő nevelésre és a színvonalas oktatásra. A nagy érdeklődésnek, valamint az intézményt kiváló szaktudással, közösségkovácsoló erővel, kiemelkedő erkölcsi tartással vezető Tamási Zsolt József igazgató és az oktatói közösség kiváló munkájának köszönhetően az iskola – annak ellenére, hogy egy csak négy éve létrejött, majd egy évvel ezelőtt újraindult iskoláról van szó – megalakulását követően tanulmányi szempontból is azonnal felzárkózott a legpatinásabb erdélyi magyar iskolák közé – hangzott el. – Tanárai és tanulói igazi közösséggé kovácsolódtak, és ez utóbbiak a különböző megmérettetéseken kiválóan helytálltak. Az intézmény magyar és román testvériskolákkal bel- és külföldön kialakított kapcsolatai jó hírnevét és a társadalmi megbecsülését egyaránt szolgálják.

„A díjat adományozó egyesület bevallottan feladatának tartja a magyar értékek felmutatását a jelen számára és megőrzését az utókornak. A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, annak igazgatója, tanári kara, illetve diák- és szülői közössége számára a most átadandó Magyar Örökség díj erkölcsi elismerést jelent, és további munkájukhoz megerősítést ad.”

A laudáció teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Szőts László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria