Magyar szalézi misszionáriusok nyomait kutatták Latin-Amerikában

Megszentelt élet – 2016. április 12., kedd | 18:31

Csány Márton a magyar szalézi misszionáriusok nyomait kutatta a Karib-térségben, a Dominikai Köztársaságban és Kubában. Élménybeszámolóját az óbudai szalézi rendház kultúrtermében hallgathatták meg április 10-én este az érdeklődők.


Csány Márton először a Dominikai Köztársaságban járt, ahol Wilson Rosario tartományi titkár volt segítségére. Dominikában három magyar szalézi nyomára bukkant: Németh András 1999 márciusában, 82 éves korában hunyt el Santo Domingóban, ahol élete nagy részét töltötte, a helyi lakosság körében apostolkodva. Mándly Károly sírját, aki 1995-ben hunyt el kilencvenévesen, Mocában kereste fel, a szerzetes itt volt káplán és gyóntató.

Csány Márton útja ezek után Jarabacoába vezetett, ahol az 1999 júniusában, 86 éves korában elhunyt Végh Bertalan után kutatott. A magyar misszionárius a helyi rendi kriptában nyugszik, de emléke élénken él a szaléziak között, és nagy tisztelet övezi, hiszen igen jelentős munkát végzett itt, azok között tartják számon, akik megváltoztatták a várost. Róla nevezték el a korszerű Instituto Politecnico Padre Bartolomé Vegh középiskolát, ahová közel háromszáz diák jár, és ahol a legszegényebb diákok is helyet kapnak.

Az idősebb szaléziak között akadt még olyan, aki személyesen is ismerte Bertalan atyát, és mély elismeréssel nyilatkozott róla. Irodából leválasztott hálóhelyén az ágyát (amelyben elhunyt) és kedves székét még mindig nagy kegyelettel őrzik. Emléke élénken él a köztudatban, hiszen az iskola egyik falán nagy murálon örökítették meg alakját, és a diákok iskolai pólójukon viselik arcképét.

Csány Márton Kubában folytatta útját, ahol Bruno Roccaro atya volt a segítségére. Itt szintén három magyar szalézi atya nyomára bukkant. Gerlinger János 1957-ben, 47 éves korában hunyt el, tragikus autóbalesetben, amikor a vizitációt végző tartományfőnökét egy másik rendházba vitte. Kóczán Ákos pedig 2007-ben hunyt el, 74 éves korában, hosszú és tartalmas szerzetesi élet után. Mindketten a közös szalézi sírboltban nyugszanak a helyi temetőben.

Santa Clarában, a Carmen-templomban a dorogi Vándor József emlékét őrzik nagy tisztelettel és szeretettel. A helyiek már életében szentként tisztelték a szívvel-lélekkel, az utolsó leheletéig a kubaiakat szolgáló misszionáriust. Boldoggáavatási eljárását 2003-ban kezdeményezték, és remélik, hogy ez hamarosan be is következik.

Csány Márton a latin-amerikai útja során átélt élményeit felelevenítve elmondta: megható volt, hogy a régi magyar szaléziak honfitársaként mekkora szeretettel és segítőkészséggel fogadták mindenhol ezekben a távoli országokban, a tapasztaltakat írásban is összegezni fogja, hiszen úgy érzi, a régiek iránti tisztelet kötelezi őt erre.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria