Magyarok Nagyasszonyát ünnepelték nemzeti kegyhelyünkön

Megszentelt élet – 2015. október 9., péntek | 11:32

Mátraverebély-Szentkúton ebben az évben a rendalapító Assisi Szent Ferenc ünnepe összekapcsolódott a Magyarok Nagyasszonya-búcsú napjaival, amikor közel ötezer hívő kereste fel a kegyhelyet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Október 3-án, szombaton több száz zarándok érkezett Szentkútra, plébániai csoportok, a hívek Papp Tihamér, a kegyhelyen szolgáló ferences szerzetes prédikációján keresztül Szent Ferenc személyéhez kerülhettek közelebb. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium két osztálya Szécsényből gyalogos zarándoklatra indult a szentkúti Szűzanyához. A ferences diákok az úton elmélkedéseket hallgattak meg, feladatokat kaptak, imádkoztak az útszéli kereszteknél, bekapcsolódtak a ferences szerzetesközösségek imádságaiba és megtapasztalták sokak jóságát. Az iskola egy harmadik osztálya is csatlakozott hozzájuk, és így érkeztek meg együtt a kegyszoborhoz, hogy „letegyék” elé a kéréseket és a hálaadásokat, amelyeket a Szűzanyának szántak. Az este folyamán a különböző lelkigyakorlatos csoportok és hívek Szent Ferenc írásainak segítségével mélyültek el az Eucharisztia imádásában, majd a rendalapító ünnepének zsolozsmája és miséje következett. A tranzitus, a szent halálának liturgia keretében való ünneplése a szabadtéri oltárnál zajlott a Poverello (’szegényke’; Assisi Szent Ferenc elnevezése – a szerk.) ereklyéjének jelenlétében, amellyel ferences szokás szerint megáldották az egybegyűlteket.

Október 4-én, vasárnap Bartal Tamás nyugalmazott jászóvári apát mutatott be szentmisét, Szabó József ferences pap pedig egykori mártír rendtársairól szólt a megszentelt élet éve alkalmából tartott utolsó katekézis keretében: az egyház tanítása szerint a fogadalmak legteljesebb megélése maga a vértanúság.

Az ünnepi szentmise szónoka és a körmenet vezetője Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspök volt. A háromezer hívő előtt tartott szentbeszédében Máriát „a szép szeretet anyjaként” mutatta be, aki egyszerre tanít meg bennünket a gyermek bizakodó, a felnőtt nevelő és a testvér baráti szeretetére. A hívek – pappá szentelése 60. és püspökké szentelése 40. évfordulója alkalmából – azzal ajándékozták meg Keresztes Szilárdot, hogy a hazafelé vezető úton egy rózsafüzért ajánlottak fel érte. Az ünnepi alkalommal nagy számban voltak jelen a  Kolping mozgalom észak-magyarországi tagjai, számos palócföldi település (például Érsekvadkert, Tura) és a Rozsnyói Egyházmegye hívei is.

Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök a kakasdi egyházközség híveivel érkezett a kegyhelyre, akikhez még számos plébániai csoport csatlakozott az ország különböző részeiből. Mayer Mihály a Szűzanya és Szent István életpéldáján keresztül szemléltette a Szentírás szavának valóságát: „az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok” (Iz 55,8). Ezzel bátorította a híveket arra, hogy a Szűzanya kegyhelyén ki tudják mondani: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).

Fotó: Kakuk Erika/Szentkút.hu

Kálmán Peregrin OFM/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria