Majnek Antal munkácsi püspök levelet írt a híveknek a járvánnyal kapcsolatban

Külhoni – 2020. március 24., kedd | 13:27

Az alábbiakban Majnek Antalnak, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökének március 18-án írt üzenetét közöljük.

Annak a krízishelyzetnek kapcsán fordulok hozzátok, amelybe a koronavírus-járvány következtében került a világ.

Ukrajnában karantént vezettek be, melynek szabályai folyamatosan változnak. Mi, püspökök és papok mindent megteszünk e szabályok betartásáért, melyekről tájékoztattunk benneteket a templomokban, ily módon is teljesítjük pásztori szolgálatunkat. Most pedig ezzel a levéllel fordulunk hozzátok.

Kérlek benneteket, hogy tartsátok be a járvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket, melyeket az állami (az elnök és a kormány) és az egyházi vezetőség (Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia) hoz. Mindannyiunk érdekében hozzák a rendeleteket, saját felelősségünk is, hogy betartsuk, s ne veszélyeztessük a magunk és mások életét, egészségét.

Szentmise és felmentés

A köztársasági elnök döntése alapján tíz főnél több személy nem lehet jelen egy helyen. Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia döntésének értelmében és saját hatáskörömben is egyházmegyém minden hívét felmentem a vasárnapi szentmisén való részvétel alól. Ugyanez vonatkozik a kötelező ünnepekre is. A felmentés visszavonásig érvényes. Ebben az időszakban nem számít bűnnek a szentmiséről való távolmaradás.

Mi, papok mindennap be fogjuk mutatni a szentmisét a templomokban, zárt ajtók mögött, s közben értetek és szándékaitokra is imádkozunk.

Ebben a helyzetben fokozottan figyelmetekbe ajánlom a rádió, a tévé és az internet adta lehetőségeket a szentmise követésére, mely közben lelki áldozást végezhettek. Egyházmegyei honlapunkon megtaláljátok ezek elérhetőségeit. Azt tervezzük, hogy egyházmegyénk templomaiból is online miseközvetítéseket szervezünk.

Aki nem tud ilyen úton sem bekapcsolódni a szentmisébe, annak azt javasoljuk, hogy vasárnap egy órát töltsön imádsággal és Szentírás-olvasással.

A tízfős korlátozás minden eseményre vonatkozik: rózsafüzér imára, imacsoport gyűlésére, keresztútra, hittanórára stb. Legjobb azonban, ha az elkövetkező időben semmilyen csoportos alkalmat nem tartunk meg. Isten előtt az a kedves, ha vigyázunk egymásra, és nem kockáztatunk fölöslegesen.

Arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok otthon közösen, ahogy ez régen is szokásban volt, különösen most, lehetőleg a családfő vezetésével. Lehet együtt imádkozni a keresztutat, a rózsafüzért, kötetlen imát vagy más imát, különösen vasárnap pedig olvassátok együtt a Szentírást. A szentmisén való részvételről való kényszerű lemondást pedig nagyböjti áldozatvállalásnak is tekinthetitek.

A templomok a lehetőségekhez mérten nyitva lesznek, hogy napközben betérhessetek oda egyéni imára. Eközben is tartsátok be a karanténhoz kapcsolódó előírásokat.

Kérjük, hogy a temetési szertartásokra az elhantolás helye mellett kerüljön sor, a legszűkebb családi kör részvételével.

Áldozás

Amennyiben lehetőségetek nyílik arra, hogy maximum tíz fővel tartott szentmisén részt vegyetek, akkor javaslom, hogy kézbe áldozzatok. Papjaitok el fogják mondani nektek az áldozás menetét.

Gyóntatás és szentmisén kívüli áldozás

A papokat megkértem arra, hogy tudassák veletek azokat az időpontokat, amikor gyónni mehettek a templomba, és szentmisén kívül szentáldozáshoz tudtok járulni. Itt is tartsátok be a püspökkar ide vonatkozó előírásait.

Papok felkeresése, betegekhez hívása

Bátran keressétek papjaitokat, ha gyónni, áldozni szeretnétek, vagy ha valamilyen komoly lelki gond miatt szeretnétek beszélni velük.

Fontos, hogy a betegekhez továbbra is ugyanúgy hívjatok papot, hiszen a betegek és haldoklók lelki vigasztalása, üdvössége mindennél előbbre való.

Ima a járvány megfékezéséért

Ezekben a nehéz napokban hordozzuk imáinkban a bajbajutottakat és családjaikat, valamint azokat a hősöket, akik őket ápolják, és kitartóan, hittel imádkozzunk a járvány megszűnéséért. Ne engedjük, hogy a pánik eluralkodjon rajtunk, helyette ismerjük fel újra az ima erejét!

A veszélyt nem szabad elbagatellizálni, mert ha figyelitek az olaszországi eseményeket, akkor tudjátok, hogy ott naponta több százan halnak meg ettől a vírustól. Bár nagy a veszély, mégis halljuk a mi Messiáskirályunk felszólítását: „Ne féljetek!” „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,20) Ne engedjük tehát, hogy a félelem vírusa eluralkodjon rajtunk, mert bénítóan hat a gondolkozásunkra, cselekvésünkre. Pedig a nagyböjt elején hallottuk Jézus tanítását, miszerint ebben a negyven napban imádkozzunk, böjtöljünk és gyakoroljuk az irgalmas szeretetet. Egyiket se hanyagoljuk el ezek közül! – figyelmeztet Szent Patrik, a tegnapi nap szentje is. Mert csak ezen az úton maradhatunk hűségesek a mi megváltó Jézusunkhoz, akié az Ország, a hatalom és a dicsőség!

Majnek Jenő Antal
megyéspüspök

Munkács, 2020. március 18.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria