Már ezer veszélyeztetett álláskereső talált munkát az Incorpora program segítségével

Hazai – 2019. december 6., péntek | 9:44

Az Incorpora program a munkaerőpiaci szempontból kiszolgáltatott álláskeresőknek ingyenes tanácsadást nyújt, míg a vállalkozásokat képzésekkel, munkaerő-toborzással és a beilleszkedési folyamat kísérésével segíti.

A hét civil szervezet, köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével megvalósított programban eddig 600 vállalkozás és 2600 hátrányos helyzetű – egyedülálló anya, idős, hajléktalan, megváltozott munkaképességű, pályakezdő vagy kisebbséghez tartozó – ember vett részt.

Az Incorpora egy Spanyolországban indult program, amely civil szervezetek és nyitott vállalkozások bevonásával segíti azokat az álláskeresőket, akiknek elhelyezkedése különböző okokból kifolyólag az átlagosnál több nehézségbe ütközik. 2016-ban Magyarországra is megérkezett az Incorpora, amelynek szakmai koordinálását a Máltai Gondoskodás Nonprofit Kft. végzi.

Akár betegség, többéves kihagyás (például szülési szabadság) hátráltat valakit, akár kiszolgáltatott szociális helyzete – hajléktalansága, előrehaladott életkora, fogyatékossága – jelent akadályt, a munkaerőpiaci szempontból veszélyeztetett emberek a munkába állásuk során speciális segítséget igényelnek. Az Incorpora azonban nemcsak az ő, hanem a munkaadók szempontjait is figyelembe veszi, mintegy mediátorként közvetítve a szereplők között.

„Könnyebb integrálni a munkaerőpiacra a speciális igényű munkavállalókat, ha a vállalatok hozzájárulnak például az egyének képzéséhez a helyszínen, vagy nyitottságot mutatnak a rugalmas munkabeosztás, például az otthoni vagy a részmunkaidős munka iránt” – hívta fel a figyelmet Bessenyei Hajnalka, a program projektmenedzsere az Incorporának a budapesti Egyszülős Központban tartott sajtótájékoztatóján december 4-én.

Kovács Gábor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatási programjaiért felelős munkatársa hangsúlyozta, hogy a program sikerének kulcsa a személyre szabott tanácsadás és a sokszínűség figyelembevétele. „Az idén harmincéves Máltai Szeretetszolgálat sok olyan emberrel foglalkozik, akiknek a munkába állása, elhelyezkedése nem tipikus. A segítségnyújtás egyéni formái működnek igazán jól az idős, a fogyatékkal élő, a hajléktalan emberek esetében is – mondta. – A munkakeresésnél is ez a helyzet: valakinek az újraorientáció, másnak a karriertervezés segít, de sokszor van szükség például a betölteni kívánt munkakör tervezésére, akár átformálására is. Meg kell találni az álláskereső ember saját erősségeit.”

Az Incorpora ezért az álláskeresőket személyre szabott pályaorientációval, tanácsadással, valamint az önéletrajz és a motivációs levél megírásában, az álláskeresésben, az állásinterjúra való felkészítésben segíti, valamint sikeres felvétel esetén támogatást nyújt a munkahelyi beilleszkedéshez, illetve utókövetéssel járul hozzá a munkahely hosszú távú megtartásához. A munkáltatóknál az Incorpora segít felmérni, hogy milyen területeken és mekkora igény van munkaerő felvételére, hozzájárul a munkahelyi környezet felméréséhez, a munkakörök átvilágításához, majd ezek alapján javaslatot tesz a munkafolyamatok akadálymentesítésére. Ezt követően kezdődik meg a munkaerő-toborzás folyamata, az alkalmas jelölt felvétele esetén pedig a hálózat mentorai, integrációs szakemberei segítik a beilleszkedést. Az utánkövetés során az Incorpora mediációs jellegű üléseket biztosít a munkavállaló és a munkáltató számára, probléma esetén pedig hozzájárul a megoldáshoz szükséges lépések kialakításához.

Az elmúlt három évben több mint 2600-an vettek részt a programban, október végéig 1022 ember talált munkát az Incorpora munkaerőpiaci szolgáltatásán keresztül, és mintegy 600 vállalatot sikerült bevonni együttműködő partnerként. A munkához segített emberek 44 százaléka volt fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű, negyedük hajléktalan, közel 47 százalékuk elmúlt 45 éves, míg minden tizedik pályakezdő fiatal volt. Az álláskeresők kétharmadát hosszú távú szerződéssel sikerült elhelyezni – ismertette Győri Eszter, a Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora, munkaerőpiaci tanácsadó.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria