Máriapócson tartották az általános és a középiskolások országos görögkatolikus hittanversenyét

Hazai – 2018. március 6., kedd | 9:00

Máriapócson március 3-án rendezték meg az „Országos görögkatolikus hit- és erkölcstanverseny az ifjúság évében” elnevezésű, általános iskolásoknak meghirdetett verseny döntőjét, párhuzamosan a Görögkatolikus Metropólia középiskolai hittanversenyének és liturgikusének-versenyének országos döntőjével.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az általános iskolások versenyén a kerületi és egyházmegyei fordulók után negyven csapat mérte össze tudását négy kategóriában.

A három görögkatolikus egyházmegye hitoktatási bizottsága nevében Jármi Zoltán, a Miskolci Egyházmegye hitoktatási felügyelője köszöntötte a versenyzőket és felkészítőiket. Hangsúlyozta, nem a megmérettetés a legfontosabb, hanem az, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Ez a nap az együttlét, a lelki töltekezés ideje is – mondta a lelkipásztor.

A döntőt Szocska A. Ábel apostoli kormányzó nyitotta meg. A verseny idei jelmondatával összefüggésben – „Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor örökösei is” (Róm 8,17) – egy nem is oly könnyen megválaszolható kérdést tett fel a gyermekeknek a Miatyánkkal kapcsolatban. Ebben az imában mindannyian gyermekként szólítjuk meg Istent. Szocska Ábel azt kívánta a gyermekeknek, hogy ez a verseny ne csak itt hozzon eredményt, hanem a mindennapi életükben is.

A feladatlapok kitöltése után a diákok közös imádságon vettek részt a kegytemplomban, ahol bemutatták nekik és kísérőiknek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus most éppen Máriapócson látható missziós keresztjét. Ezután néhány játékos feladat várt rájuk. Közben a szervezők és az atyák kijavították és értékelték a feladatlapokat.

A Parókiák hittanosai 5–6. osztály kategóriában az első helyezést Penészlekről Daku Zsófia és Papp Viktória érte el; felkészítőjük Csingi Zoltán volt. A második helyezett Érdről Nagy Zsuzsanna, Osváth Júlia és Osváth Tímea lett; a felkészítő Szabó Mihály volt. A harmadik helyezést Bökönyről Buczi Mihály, Kurucz Gréta és Papp Diána érte el; felkészítőjük Szokira János volt.

A Parókiák hittanosai 7–8. osztály kategóriában az első Budapestről, a Rózsák teréről Nádasi Róza Sára, Szakos Máté és Ulicsák Miklós lett; felkészítőjük Koroknai Gabriella volt. A második Szakolyról Andrejkovics Mihály és Halász Antal; a felkészítő Galajda Balázs volt. A harmadik helyezést Bökönyről Kondor Krisztián, Kovács Tibor, Sarkadi Anna érte el; felkészítőjük Szokira János volt.

Az Egyházi iskolák 5–6. osztály kategóriában az első helyezést a nyíracsádi parókiáról Simon Ábel, Krekk Petra és Kerti Borbála érte el; felkészítőjük Simonné Czentye Anikó volt; valamint a pécsi Ciszterci Nevelési Központból Vas Domonkos, Zajácz Veronika és Érsek Boglárka; felkészítőjük Zajácz Gábor volt. A második a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból Betley Lili, Mészáros Katalin és Debreczeni Jusztina lett; felkészítőjük Boronkai József volt. A harmadik a nyíracsádi Szent Piroska Általános Iskolából Szilágyi Balázs, Széll Nóra és Kerti Benedek lett; felkészítőjük Tóth Elek volt.

Az Egyházi iskolák 7–8. osztály kategóriában az első a mátészalkai Kálvin János Református Általános Iskolából Havanyecz Lilian, Szabó Zsófia és Szalacsi Eszter lett; felkészítőjük Szabóné Cseppentő Ildikó volt. A második helyezést a mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskolából Bíró Adrienn, Ganyu Zsófi és Nagy Aliz érte el; felkészítőjük Kovács Erzsébet volt. A harmadik helyezést pedig a nyíracsádi Szent Piroska Általános Iskolából Hudácskó Dóra, Szabó Ágnes és Szűcs Ákos érte el; felkészítőjük Tóth Elek volt.

A további helyezettek névsora, illetve bővebb képgaléria a Miskolci Egyházmegye honlapján látható.

* * *

A Görögkatolikus Metropólia középiskolai hittanversenyének témája ez volt: „Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben, Izrael Isten” (Zsolt 67,35). A versenyre jelentkező hetvenegy csapatból tíz kapott meghívást a döntő megmérettetésre.

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök megnyitóbeszéde után Boronkai József parókus szakmai beszámolója következett.

A döntő első feladata egy jelenet eljátszása volt egy választott szent életéből, amire előre felkészülhettek a csapatok. Az értékelés szempontjai a tartalom, a felkészültség, az üzenet és az érthetőség voltak. Ezt a versenyszámot a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium csapata nyerte meg, akik Szent Erzsébet életéből mutattak be egy jelenetet.

Ez után feladatlapot kellett kitölteniük a fiataloknak, melynek témája Szent Erzsébet, Szent Piroska, Szent István, Szent László és Romzsa Tódor élete volt. A harmadik feladat egy százhúsz darabos puzzle kirakása volt. Amíg a feladatlapokat javították, Orosz Atanáz megyéspüspököt kérdezgethették a csapatok, kötetlen beszélgetés keretében.

A versenyen az első helyezést a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, a második helyezést a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, a harmadik helyezést a debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium csapata érte el.

Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora az intézmény nevében idén is örömmel vállalta a verseny lebonyolítását. A feladatlapokat, illetve a javítókulcsokat Boronkai József, Szarka Gergely és Trella Tibor görögkatolikus papok állították össze. A főiskola részéről Riczuné Vadász Csilla segítette a versenyt. A megmérettetésnek a máriapócsi Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont.

A résztvevők, illetve a további helyezettek névsora a Miskolci Egyházmegye honlapján olvasható, ahol bővebb képgaléria is látható.

* * *

A liturgikusének-verseny döntője a kegytemplomban, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje előtt közös paraklisszal kezdődött.

A három görögkatolikus egyházmegyéből közel száznyolcvan versenyző vett részt az immár nyolcadik alkalommal megrendezett megmérettetésen. 23 csapat, illetve 2 család indult, egyénileg pedig 34-en vettek részt a versenyen.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntötte a versenyzőket, akik az általános iskola első évfolyamától a felnőtt korosztályig négy korcsoportban versenyeztek. Kocsis Fülöp kifejezte reményét, hogy a liturgikus éneket szerető gyerekek idővel az egyházmegyék kántorai is lesznek. Az érsek kiemelte, énekelni sokan szeretnek, de a liturgikus éneket az szereti, aki a Jóistent is, hiszen ezek a dallamok Őt dicsőítik. Buzdította a családokat, hogy minél többet énekeljék a liturgikus énekeket otthonaikban is.

A helyezettek névsora a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján  olvasható. További képgaléria a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján látható.


Forrás: Inántsy-Pap Ágnes/Miskolci Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Papp Valéria/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Miskolci Egyházmegye; Varga Bernadett/Nyíregyházi Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria