Martos Levente Balázs előadása Körmenden

Hazai – 2016. május 24., kedd | 9:57

A KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) körmendi csoportjának első féléves programsorozatát lezáró alkalmon Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola prefektusa „A pusztában cédrust növesztek – Bibliai képek a pusztaságról” címmel tartott előadást május 17-én a városházán.

Christian Schütz hasonló témájú rövid elmélkedése és az orgonajáték után a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet prefektusa vette át a szót, aki személyes élményeivel, tapasztalataival és számos szentírási részlettel egészítette ki beszédét. Hangsúlyozta: míg a köznyelvben a puszta általában a sivatagos vidékre, addig a Bibliában inkább az ember belső (lelki) állapotának kifejezésére használt szó. „Jogunk van örülni, amikor sikert sikerre halmozunk, és jogunk van szomorkodni is, amikor úgy érezzük, minden összedőlt. Ozeás könyvében ezt olvassuk: »Kiviszem a pusztába, hogy a szívére beszéljek.« – ugyanezt teszi velünk is. Olykor minket is pusztaságon vezet keresztül, de a hívők számára ez inkább a magunkba nézésre (bűnbánatra) és elgondolkodásra buzdít, vagy kell hogy buzdítson” – fogalmazott az előadó.

Martos Levente Balázs azt is kiemelte, hogy amikor Isten megengedi a pusztaságot saját életünkben, és megengedi, hogy emberi tűrőképességünk végső határait feszegessük, akkor egy dolog biztos: A Teremtő nem feledkezik meg ígéretéről, mely szerint mindvégig mellettünk lesz és gondoskodik rólunk.

„A sivatag idejében, vagyis ha csalódás és nehézség ér minket, keressünk egy-két oázist, egy-két mély gondolatot, amely erőt ad, és tartsuk szem előtt, hogy a pusztaság, a sivatag nemcsak bennünk, hanem embertársainkban, testvéreinkben – ugyanúgy ott van” – zárta előadását a prefektus.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria