Második, közös otthonunk a templom – Erdő Péter bíboros áldotta meg a tarjáni templom főoltárát

Festői völgyek, lankák mentén, a Gerecse dimbes-dombos táján vezet az út Tarjánba. Gyermely felől érkezve először a református templom tornya tűnik fel, majd utána meglátjuk a katolikus templom keresztjét is. Az Esterházyak – 1732-ben ők lettek a terület birtokosai – telepítettek a református magyar lakosság mellé katolikus családokat a Német Birodalom déli vidékeiről, és kezdeményezték számukra a templomépítést.

A 18. századi templomépület mára kívül és belül, berendezéseiben és eszközeiben megújulva várja a híveket. Őszi búcsúnapja 1863. október 25-én történt újraszentelésére emlékező ünnep. Ekkor épült meg ugyanis a templomtorony, és Scitovszky János hercegprímás újraszentelte a templomot.

A tarjáni hívek október 25-én, vasárnap szentmisével ünnepelték a megújulást. A búcsúi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Köszöntőjében Szabó Zoltán plébános elmondta: „A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve fontosnak tartottuk, hogy a lelki előkészület – szentségimádás, a missziós kereszt fogadása, virrasztás – mellett liturgikus eszközeink és tárgyaink is megújuljanak. Újraaranyoztattuk a monstranciát és a miséző kelyheket, restauráltattuk a fából készült főoltárt, szószéket és gyóntatószéket.”

Erdő Péter bíboros megáldotta a templom megújult főoltárát, a szószéket és a gyóntatófülkét.

Azt fogalmazta meg, hogy a megújulás forrása az ember számára a szentmise, az Eucharisztia, Isten igéjének hallgatása, valamint a bűnbánat szentsége, mert újra és újra szorosan összekötnek bennünket Krisztussal. „Amikor arról beszélünk, hogy bearanyozzuk a liturgikus tárgyakat, nem arról van szó, hogy az Egyház ne volna szegény, vagy ne figyelne a rászorulókra, de nem is arról, hogy Isten követelne tőlünk ilyen értékeket. Isten az várja tőlünk, emberektől, hogy teljes erőnkkel, teljes szeretetünkkel forduljunk felé, és ezt úgy tudjuk kifejezni, hogy azzal vesszük körül, ami számunkra becses. Ezért örülhetünk ma tiszta szívvel ennek a megújulásnak is. Legyen ez látható a külsőben, és történjen meg a belsőben.”

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Melyik a legfőbb parancs a törvényben? – olvassuk a mai vasárnap evangéliumában. Nagy súlya volt ennek a kérdésnek Jézus korában. Tudjuk, hogy a törvénytudók parancsok és tilalmak százait és százait különböztették meg a Törvény előírásaiban, klasszikus számítás szerint 613-at. És iskolák, vélemények lehettek arról, hogy mi fontosabb, mitől függ a másik. Amikor Márk evangéliumában olvassuk a beszámolót erről a főparancsról, ott a kérdés még érdeklődő, majdnem jóindulatú. Egy olyan írástudó teszi fel Jézusnak, aki közel áll a mennyek országához. Máténál és Lukácsnál ez a beszámoló – ahogy ma is hallottuk – inkább provokatív kérdésről tanúskodik. Azért teszi fel a kérdező, mert alattomos szándék vezérli. Provokáció, hiszen a Törvény lebecsülése a tét. Ha Jézus egyet kiemel, a többit jelentéktelennek mondja, és ellene fordíthatók a hívők, mondván: ez lebecsüli a Törvényt.

De milyen Jézus válasza? Ügyesen kibújik a provokációnak a cselszövényéből? Talál egy mentőötletet? Egyáltalán nem, hanem válaszával felülemelkedik a kérdezőnek az egész világán. Mert nem arról beszél, hogy melyik a fontosabb és a kevésbé fontos, hanem arról, hogy mi a legfontosabb az egész Törvényben. Azt mondja, hogy az istenszeretet és az emberszeretet. Mind a kettőt úgy idézi, szó szerint, ahogyan az az ószövetségi törvényben található. Hiszen mind a kettő onnan való. A „szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből”, írva áll a Második Törvénykönyvben (MTörv 6,5), a hívő zsidó ember napi imádságában, a “Semá Jiszroélben” – ezt mindenki pontosan ismerte és tudta akkor. De ott van a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” is, amely szintén az Ószövetségből vett idézet (Lev 19,18). Ez a kettő nem tagadja az összes többi parancsot, nem azt mondja, hogy ezt a kettőt tartsátok meg, a többi nem fontos. Hanem azt mondja: ez a legfontosabb az egészben.

Ki vitatkozhat ezzel? Hiszen minden vallásnak minden előírása ezt kell, hogy szolgálja. Erre törekedtek Jézus korában is, akik jó meggyőződéssel próbálták megtartani vallásuk szövevényes előírásait. Tehát Istent szeretni mindenek felett – ebből következik az emberszeretet. Nem is annyira más parancs az, mint ugyanannak a következménye. Ha Isten szereti az embert és a világot – hiszen megalkotta –, akkor nekünk is, az ő szándéka szerint, szeretnünk kell. Ez tehát a legfőbb parancs, és ettől minden más új színt kap; ha tetszik: a helyére kerül. Az edények megmosásától kezdve a szombat nyugalmáig minden egyéb. És nem vész el belőle semmi, mert a lényeg megmarad. De nem köti meg az életet olyankor, mikor ez az isten- és emberszeretet gyakorlásának állna az útjában. Erre volt példa Jézus egész élete és tanítása.

2. Ezt veszi át tőle megértő lélekkel az Egyház, amikor majd az első évszázadokban szembekerül azzal a problémával, hogy mit kell megtartani az ószövetségi törvényből. És azt válaszolja rá, hogy a tízparancsolatot, a legfontosabb erkölcsi elveket. A többinek, a rituális előírásoknak a megtartását nem írja elő kötelezően keresztény ember számára. Emlékezzünk csak a Jeruzsálemi Zsinatra, emlékezzünk Szent Pál apostolnak az egész életpályájára, ahol arról van szó, hogy Krisztus hogyan szabadítja fel az embert a törvény igája és terhe alól. De ugyanakkor Krisztusnak van saját igája is – ha tetszik egy saját törvénye –, amely nem kevésbé szigorú. Ez pedig pontosan egybeesik azzal, ami a hívő embernek már az Ószövetségben is a legfontosabb kellett, hogy legyen: az isten- és emberszeretet törvényével.

3. Mit jelent mindez számunkra, mai keresztények számára? Milyen választ kaphatunk korunk sürgető vagy akár divatos erkölcsi kérdéseire? Először is nem térhetünk vissza a pogányság szintjére, vagyis nem elégedhetünk meg azzal, amit természetes józan ésszel vagy épp a közvélemény elvárásainak a hatására elfogadhatónak, megfelelőnek, ildomosnak, politikailag korrektnek tartunk. Isten ugyanis az Ó- és Újszövetségben külön, személyes kinyilatkoztatást adott. Ennek teljessége pedig maga Jézus Krisztus. Élete, tanítása, halála és feltámadása Isten végső és legteljesebb szava az emberiséghez. A későbbi korokban nem jöhet olyan próféta, tanító vagy messiás, aki többet, mást, teljesebbet vagy helyesebbet taníthatna, mint ő. „Egy a ti tanítótok, Krisztus” – olvassuk magának Jézusnak egy beszédében a Máté-evangéliumban (Mt 23,10). Ezért utasítja el olyan keményen Szent Pál is azokat, akik „más evangéliumot” hirdetnek (Gal 1,8). Jézus Krisztust tanítványai Mesternek és Úrnak nevezték, ő maga pedig a János-evangélium szerint megerősíti ezt: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” – mondja (Jn 13,13). Ő olyan tanító, aki feltámadásával is bizonyítja isteni tekintélyét (Fil 2,11). Az ő tanítását nem lehet felülírni.

4. De megismerhetjük-e magának Krisztusnak a tanítását? Egyesek – elég felszínesen – azt mondják: „Senki sem készített róla hangfelvételt”. Ha csak ez lenne egy tanítás megőrzésének lehetősége, akkor azt kellene mondanunk, hogy a magnetofon vagy a fonográf feltalálása előtti időkről semmit sem tudunk. Szerencsére nem így van. Jézus tanítványai őrizték mondásainak emlékét. Hamarosan írásban is gyűjtötték tanításait. Az Újszövetség könyveiből hiteles képet kapunk erről. Ez nem is volt egyedülálló jelenség. Több híres korabeli rabbi válaszai és tanításai is fennmaradtak akkor is, ha ők maguk könyvben nem írták meg azokat. Jézus erkölcsi tanítása pedig sok pontban feltűnő volt. Eltért a szokványostól. A házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítása, mely éppen a Teremtőre hivatkozik, aki az embert férfinak és nőnek teremtette; a hegyi beszéd útmutatásai, a példabeszédek vagy az utolsó ítéletről szóló beszéde éppúgy eligazítást adott az életre, mint a nyolc boldogság mondásai. De Krisztus az ószövetségi kinyilatkoztatásból ismert alapvető erkölcsi elveket is elfogadta. A gazdag ifjú kérdésére, mit tegyen, hogy eljusson az örök életre, először is azt válaszolja: „Tartsd meg a parancsokat!” (Mt 19,17, vö. Sir 28,6). Nem csoda hát, ha a tanítványok közössége is ráébred arra, hogy a krisztusi szabadság felelős életet kíván. Ezért már Szent Pál is felsorolja, például a Galatákhoz írt levél 5. fejezetében a test és a lélek cselekedeteit, vagyis a legfőbb erkölcsi szabályokat (Gal 5,13–28). Ezek hagyománya végigkíséri az Egyház életét a kezdetektől napjainkig.

5. Tehát legfőbb erkölcsi útmutatónk a józan emberi megfontoláson túl az isteni kinyilatkoztatás. Ha néha nehezen érthetőnek is találja valaki, hogy miért ezek a legjobb életelvek, gondoljunk arra, hogy mi csak a földi mindennapokat látjuk. A teremtő Isten viszont az emberi lét minden összefüggését és az örök boldogság nagy tervét tartja szem előtt. Ő tudja igazán, hogy mi a jó az embernek!

Tőle kérjük az éleslátást és az erőt, hogy parancsai nyomán a mindennapokban is felismerjük és kövessük az Isten és ember iránti szeretet legfőbb követelményét. Ámen.

*

A szentmisét követően Szabó Zoltán plébános tájékoztatott a felújítás részleteiről. 2019 januárjában kezdődött el a templom főoltárának, szószékének és gyóntatószékének restaurálása; a munkálatokat Pák András faszobrász-restaurátor és Gedeon Péter festő-restaurátor végezték. A teljes felújítás költsége 15,7 millió forint volt. Az érsekség 5 millió forinttal támogatta a munkálatokat, a hívek külön adományából 5,5 millió forint gyűlt össze, a Tarján Községért Alapítvány 1,2 millió forint támogatást nyújtott.  A hiányzó összeget, 4 millió forintot a plébánia a saját tartalékából pótolta.  

A plébános felhívta a figyelmet arra, hogy Goldschmidt Éva, a képviselő-testület alelnöke kiállítást rendezett az elmúlt száz évet dokumentáló fényképekből, melyek tablóba szerkesztve megtekinthetők a templom falán. Az én templomom címmel a gyerekek számára rajzpályázatot hirdettek – munkáikat ugyancsak kiállították a templom falán. A résztvevőket ajándékkönyvvel jutalmazták.

A képviselő-testület nevében Goldschmidt Éva és Szantner Gábor mondott köszönetet a főpásztornak. Szantner Gábor egy, a közösség számára kedves képet adott át Erdő Péter bíborosnak. Ez a kép a sekrestye bejárata felett található, ezt vitték el a madeirai Nossa Senhora do Monte-templomba is, ahol Boldog IV. Károly nyughelye található.

Mit jelent számunkra a templom? Ezt próbáltuk képben, rajzban és szóban összegyűjteni, kifejezni. Ezt fogalmaztuk meg közösen: második, közös otthonunk. Példaértékű összefogás jellemzi életünket – mondta Goldschmidt Éva.

Erről – megismerve a templom felújításáért folyó gyűjtést, látva a templom és az egész település szakrális értékeire viselt gondot – magunk is megbizonyosodhattunk.  

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír