Másokért élni – Emlékezés Gyöngyössy Imrére

Gyöngyössy Imre Pécsett született, de néhány hónapos korában szülei egy Tolna megyei faluba, Érténybe költöztek, ahol az édesapja orvos volt. Petényi Katalin szavai szerint ez meghatározó élményt jelentett Gyöngyössy Imre életében. Nagyon erős paraszti közösség élt itt, az évszázadok alatt kialakult erkölcsi normák és szokások alakították az emberek életét. Együtt ünnepelték a jeles napokat, együtt énekeltek születéskor, és közösen siratták a halottaikat, zarándokoltak a búcsújáróhelyekre. A közösség megtartó ereje mindig jelen volt Imre filmjeiben – mondta Petényi Katalin.

Gyöngyössy Imre tízéves korában Pannonhalmára került, az olasz nyelvű bencés gimnáziumba. A bencésektől különlegesen mély műveltséget és a világra nyitott, meditatív szemléletet kapott. Dantén és Petrarcán nőtt fel, anyanyelvi szinten beszélt olaszul. Prefektusa Békés Gellért volt, akivel nagyon szerették egymást. Évtizedekkel később Rómában találkozott vele újra, Gellért atya örömmel fogadta egykori tanítványait, és amikor a rendszerváltozás után Békés Gellért visszatért Pannonhalmára, akkor is tartották a kapcsolatot.

A gimnazista Gyöngyössy Imre Pannonhalmán találkozott először a zsidóság problémájával is. A bencés főapátság 1944-ben a Vöröskereszt védelme alatt állt, segítették az üldözötteket, és bár a gimnázium külön volt a kolostortól, a diákok pontosan tudták, hogy a szerzetesek zsidókat mentenek.

Gyöngyössy Imre első versei a gimnázium Piccolo című lapjában jelentek meg. Érettségi után a budapesti bölcsészettudományi karon folytatta tanulmányait, olasz–francia szakon. Két évet végzett el, amikor egyik éjszaka letartóztatták, két évfolyamtársával, Tóth Bálint költővel és Mihályi Gézával együtt, akik osztálytársai voltak Pannonhalmán. Államellenes összeesküvéssel vádolták őket, ami nagyon súlyos bűnnek számított az ötvenes években. Kérdésünkre, hogy milyen bizonyítékok szóltak ellenük, Petényi Katalin elmondta: alig volt bizonyíték, mindössze Imre néhány verse, amelyek kikerültek Olaszországba. Egy konstruált perben három év börtönbüntetésre, tíz év közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

Ezután két évig semmit sem lehetett tudni Gyöngyössy Imréről, aki több börtönben raboskodott, így Budapesten és Vácott is. Nem volt papírja és ceruzája, ezért a verseit fejben írta, s mivel úgy érezte, hogy elárulták őt magyarságában, a többségüket olaszul.  Megrázó költemények ezek, melyekben azokkal érzett közösséget, akiket húszévesen ártatlanul felakasztottak.

Gyöngyössy Imre így emlékszik vissza börtönéveire: 

„Álltam az akasztófa alatt, szembenéztem saját és barátaim halálával. Az emberi lét mezítelensége, kiszolgáltatottsága, az élet-halál közelsége véste belém a művészetnek azt az elkötelezettségét, hogy az embereknek nem csak napi gondjaival, örömeivel kell foglalkozni. Megtanultam, mit jelent az emberi egymásra utaltság, barátság, áldozatvállalás, a következő napba vetett hit ereje.”

A magánzárkában született egy másik gyönyörű gondolata is, még mielőtt olvasta volna Thomas Mann regényét, a József és testvéreit: A legmélyebb kútból is ki lehet kerülni. Nem vesztette el a hitét, a reményét, és később sem panaszkodott soha, élete kincsestárának nevezte a börtönt.

Börtönidőszakának utolsó évében Tatabányán dolgozott, a bányában, vájárként. Az egyik sokgyermekes bányász egyszer megkérdezte tőle: nincsen magának családja? De, van, válaszolta. A bányász ákombákom betűkkel megírta Imre szüleinek, hogy itt van a fiuk. Így tudták meg, hogy él. Gyöngyössy Imre Tatabányán tüdőgyulladást kapott, nagyon magas láza volt. Az említett bányász gyógyszert csempészett be neki a bányába, így elkerülte a börtönkórházat. Végül súlyos betegen szabadult ki a börtönből.

A bölcsészkarra nem vették vissza. Írásban értesítették, hogy soha nem taníthatja az ifjúságot. Keresztury Dezső sietett a segítségére, A magyar irodalom képeskönyve szerkesztésén dolgozhatott. 1956 tavaszán Imre jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, filmrendező szakra, és valami csoda folytán felvették. A tanári kar egyöntetűen kiállt mellette, annyira kimagaslott a többi felvételiző közül műveltségben, tudásban. Egy generációval idősebb is volt náluk. Máriássy Félix osztályába járt, többek között Gábor Pállal, Szabó Istvánnal, Elek Judittal, Kézdi-Kovács Zsolttal, Rózsa Jánossal később Huszárik Zoltánnal együtt.

1961-ben vette feleségül Petényi Katalin művészettörténészt, aki később művészeti konzultánsként, íróként és vágóként is együtt dolgozott vele. Két gyermekük született, Bence, aki szintén filmrendező, és Réka, aki Németországban él, ugyancsak a film világában.

Gyöngyössy Imre, Kabay Barna és Petényi Katalin a La Rochelle-i filmfesztiválon (1993)

Gyöngyössy Imre a főiskola elvégzése után először drámaíróként mutatkozott be. A Csillagok óráját előadták a Katona József Színházban; az első sorban egymás mellett ült Illyés Gyula, Kodály Zoltán és Keresztury Dezső. „Az új magyar dráma megszületésének vagyunk a tanúi” – értékelte a művet Illyés. Imre írt még két drámát Barokk passió és Derékig földbe ásva címmel, de elsősorban filmet szeretett volna forgatni. Forgatókönyvírója volt Gaál Istvánnak (Sodrásban, Zöldár), Kósa Ferencnek (Tízezer nap), Fábri Zoltánnak, Makk Károlynak, Ján Kadárnak is.

Petényi Katalin elmondta, hogy Gyöngyössy Imre írt egy gyönyörű forgatókönyvet Gitárhang esőben címmel. A történet a börtönben játszódik, a barátság és az áldozatvállalás a főbb motívumai, de szerepel benne Gérecz Attila szökése is a börtönből. Fábri Zoltán szuperlatívuszokban írt róla, méltatta az újszerű stílust, a látomásszerűséget. A minisztériumban azonban a leghatározottabban nemet mondtak Imre könyvére, politikai okok miatt. Ez nagyon letörte. 1968-ban végre elkészíthette első játékfilmjét, a Virágvasárnapot. A valóság és a népballadai motívumok egyesülnek ebben a történetben. Imre hallott egy Simon nevű katolikus papról, aki a szegények mellé állt, és őskeresztény alapon rokonszenvezett a Tanácsköztársaság alatt a kommunistákkal. Egy Krénusz nevű tanító a filmben testvére a papnak. Míg Simon pap a jézusi úton járva, addig testvére harccal akarja megvalósítani az egyenlőségen alapuló új világot. A vallásos ihletésű filmben központi kérdés a személyiség, a közösség, az önfeláldozás és a megváltás problematikája. A dialógusokban nagyon sok az idézet az Újszövetségből. A filmbeli Simon pap csodákat tesz, a tömeg lelkesedik érte, ahogyan az evangéliumban Jézusért lelkesedtek oly sokan. A Virágvasárnap erősen spirituális film, ami nagyon szokatlan volt 1969-ben, így felmerült a kérdés: be lehet-e mutatni egy ennyire katolikus szellemiségű mozit? A hatóságok ezért kiküldték a kópiát Moszkvába, hogy döntsenek ott. Imrének is ki kellett utaznia, s miközben az ítéletre várva idegesen sétált fel-alá a folyóson, a közelében ugyanezt tette egy másik fiatalember. Beszélgetni kezdtek franciául, kiderült, hogy ő is filmrendező, és két éve várja, hogy bemutassák a dobozban lévő filmjét.

Mi a probléma a filmeddel? – kérdezte a fiatalember. Az, hogy elhangzik benne a Szeretethimnusz, válaszolta Imre.

Igen? Az én filmemben is. Andrej Tarkovszkij volt a fiatalember, és az Andrej Rubljov című filmjének engedélyezésére várt. Végül mindkét film megkapta a zöld lámpát. A Magyar Filmszemlén pedig Imrét a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazták, míg a forgatókönyv megosztott első helyet kapott.

Gyöngyössy Imre 1972-ben rendezte meg a Meztelen vagy című moziját. Magyar játékfilm elsőként fordult a cigányság problémája, az élet kitaszítottjai felé. Petényi Katalin szavai szerint férjében és alkotótársában volt egy vele született, különleges, szuggesztív sugárzás, amivel meg tudta győzni az embereket. „A filmet Tarizsán forgattuk, a cigánytelepen. A rendőrök figyelmeztettek minket, hogy ott esténként kinyílnak a bicskák, ha atrocitás ér bennünket, az a saját felelősségünk lesz. Imrét azonban nem lehetett visszatartani. A forgatás előtt bementünk a cigánytelepre. Imre vizet kért, és beszélgetni kezdett az emberekkel. Mondta, hogy mennyire együttérez velük, tudja, hogy mennyi megpróbáltatás éri őket. Hallotta, hogy eltűnnek dolgok, hát, akkor ő most leveszi a gyűrűjét, leteszi a kőre, és biztos benne, hogy a forgatás végén is itt fogja találni. Ez teljesen szokatlan gesztus volt, felváltva őrizték a gyűrűt éjjel-nappal, nehogy eltűnjön. Nem is tűnt el, sem ez, sem más” – idézte fel a történteket Petényi Katalin.

A Meztelen vagy mágikus, spirituális mozi volt, ami Gyöngyössy Imre talán legfőbb művészi stílusjegye. Petényi Katalin kifejtette: férjét soha nem a kisrealista dolgok érdekelték, alapvetően fontosnak tartotta a mítoszt, az emberi kapcsolatokat, melyek látomásszerűen, erős, képzőművészeti igénnyel megkomponált képi világban jelennek meg műveiben.

A halálból való feltámadás, az új életre születés visszatérő motívuma filmjeinek, ahogyan ezt a Szarvassá vált fiúk című filmjének lírai, szürreális képsoraiban is látjuk.  

Az 1977-ben forgatott, Két elhatározás című, német–magyar koprodukcióban készített első dokumentumfilm után Gyöngyössy Imre állandó alkotótársa volt Kabay Barna és Petényi Katalin. Egy kis faluban, a természettel összefonódva élő, idős, hívő parasztasszony elvesztette a gyermekeit a háborúban. Egyetlen élő fia 1956-ban emigrált Nyugatra. Ez a sokat szenvedett öregasszony elhatározza, hogy összegyűjti a pénzt, és elutazik Londonba, hogy újra láthassa az ötvenes években elítélt fiát. A hazai hivatalos szervek mindent elkövettek azért, hogy ne készülhessen el ez a film. Több feljelentés és útlevélbevonások után azonban végül sikerült befejezni, a mű tizenegy nemzetközi díjat kapott.

A Jób lázadása Oscar-jelölésén, Gene Allennel és Kabay Barnával Los Angelesben (1983)

Gyöngyössy Imre egész életében megtartotta Istenbe vetett hitét. A nyolcvanas években készült filmjeiben is – Jób lázadása, Boat People, Száműzöttek, Cirkusz a holdon, hogy csak néhányat említsünk – a száműzötteket, a hazátlanokat, az üldözötteket képviselte, azoknak a sorsát közvetítette a film nyelvén, akiknek a hangját nem hallja meg a világ. Művészi hitvallása szerint nincs értelme úgy filmet készíteni, hogy ne segítsen valakinek. Drámai sorsokon keresztül mutatta fel a morális értékeket az erőszakkal szemben. Vallotta, hogy az emberben van egy belső szabadság, amellyel szét tudja törni a valóságos dimenziókat, és az áldozat erkölcsileg a gyilkosa fölé emelkedhet.

Filmjei mellett verseket is írt, melyek életében csak Olaszországban jelenhettek meg. Magyarul csupán a halála után adták ki a verseit. Az egyik költeménye gyönyörűen fejezi ki emberi, művészi hitvallását: 

„Okulásra vagyok, hittevésre. Kis fényforrás, / hogy értelmeződjön a történelem. / Magam vagyok, ki az ütéseket mérte, / s akin az ütések megmérettek, / Ifjúságom kényszerít vallomásra, / fiataloknak.”

Fényforrás akkor lehet az ember, amikor rajta keresztül tündököl a benne jelen lévő Isten, sugározva mások felé a jót, a szépet, a szeretetet. Gyöngyössy Imre gazdag életművét 1994. május 1-jén szakította meg a halála.

Petényi Katalin így összegzi férje és alkotótársa emberi és művészi örökségét: Másokért élni, másokat segíteni. Felelősek vagyunk embertársainkért, és ez arra kötelez bennünket, hogy soha ne veszítsük el a reményünket, a szeretet összetartó erejébe vetett hitünket.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. április 26-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.