Még a pápa is elveszíti a türelmét – Ferenc pápa bocsánatot kért, amiért rácsapott egy nő kezére

Ferenc pápa – 2020. január 1., szerda | 22:59

Újév napján a szokásos déli Angelus elimádkozásakor a Szentatya azt hangsúlyozta a Szent Péter téren összegyűlt emberek előtt, hogy Jézus minden embernek áldást jelent, engednünk kell, hogy a mi életünkben is változást hozzon. Beszédében kitért a tegnapi incidensre, amikor nem tudta jól kezelni, hogy egy hívő túlságosan vehemensen viselkedett vele.

Ferenc pápa az Angelus előtt elmondott beszédében úgy fogalmazott: „Az ő üdvözítő műve nem varázsütésre megy végbe, hanem »türelmes« üdvözítés, vagyis magában foglalja a szeretet türelmét, amely magára veszi a bűnt, és elveszi annak hatalmát. A szeretet türelme: a szeretet türelmessé tesz bennünket. Sokszor elveszítjük türelmünket; én is, és elnézést kérek, amiért tegnap rossz példát mutattam.”

Szilveszter estéjén Ferenc pápa, miután hálaadó szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában, a hagyományoknak megfelelően köszöntötte a Vatikánba érkező zarándokokat a Szent Péter téren. A The Guardian által közreadott felvétel szerint Ferenc pápa átsétált a téren, átnyúlt a tömeget tőle elválasztó kordonon, és megsimogatta néhány gyerek kezét. Ezután elfordult a hívektől, hogy folytassa az útját, de ekkor egy nő annyira megijedt, hogy a Szentatya nem fordul hozzá, hogy megragadta a kezét, és magához rántotta.

A pápa sikertelenül próbált meg kiszabadulni a szorításból, ezért rácsapott a nő kezére, majd a testőre is közbelépett.

A Szentatya január elsején délelőtt ismét a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét, homíliájában a nőknek az emberiség történelmében és a mindennapi életben betöltött nélkülözhetetlen szerepét hangsúlyozta. Ferenc pápa beszédében határozottan rámutatott: „A nőkkel szembeni minden erőszak Isten megszentségtelenítése, aki asszonytól született. Az üdvösség egy nő testéből érkezett az emberiség számára: emberségünk szintjét azon mérhetjük le, ahogyan egy nő testével bánunk.”

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria