Megáldotta a pápa a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjét

Ferenc pápa – 2017. november 20., hétfő | 17:20

A magyar püspökök „ad limina apostolorum” látogatása november 20-án délelőtt kezdődött Rómában. A találkozó elején a Szentatya megáldotta a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztjét.

A délelőtt fél tízkor kezdődő találkozón Ferenc pápa mellett részt vett Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke, Vittore Boccardi, a tanács titkára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a Rómában tanuló magyar papok és kispapok, valamint a NEK Általános Titkárságának néhány tagja. Erdő Péter bíboros, prímás ismertette a missziós kereszt történetét és szimbolikáját Ferenc pápának, majd a Szentatya áldását kérte a néhány hónap múlva a Kárpát-medencében missziós útra induló feszületre. Ferenc pápa örömmel tett eleget a kérésnek.

A missziós kereszt még a 2007-es budapesti városmisszió alkalmából készült. Az esztergomi bazilikában felállított, közel öt méter magas, bronzborításokkal díszített tölgyfakereszt Ozsvári Csaba ötvösművész (1963–2009) alkotása. Növényi ornamentikája a magyar honfoglalás kori ötvösség motívumait idézi. A feszület nem csupán egyedi ötvösmunka, hanem ereklyetartó is. Középpontjában ezüst tokban egy Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, körülötte, a levéldíszek fordulataiban pedig magyar szentek relikviái találhatók. A keresztet először a 2007-es budapesti városmissziós napokon állították ki, majd az esztergomi bazilika északi kereszthajójában kapott helyet.

Az azóta eltelt tíz évben a feszület fémrészei erősen oxidálódtak, így szükségessé vált a felújítása. A tisztítási, konzerválási munkálatokat Szabó János ötvös és fémrestaurátor végezte, aki jelen volt a kereszt megalkotásánál is. A restaurálás során öblítéssel, ecseteléssel, csiszolással és polírozással sikerült eltávolítania a korróziós réteget. Végül a kezelt részeket légzáró lakkal vonta be, így a bronzdíszek éveken át őrizni fogják fényüket.

A  restaurálás során öt újabb magyar (vonatkozású) szent, illetve boldog – Szent Márton, Boldog Gizella, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Apor Vilmos, Boldog Meszlényi Zoltán – ereklyéit helyezték el a missziós keresztben, amelyet most egy külön erre a célra készített tartó segítségével szállítottak a Vatikánba, ahol Ferenc pápa megáldotta.

Forrás és fotó: Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága; News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria