Megáldották a felújított kegyhelyet a bodajki búcsú második napján

Hazai – 2020. szeptember 18., péntek | 12:20

A kegytemplom búcsújának második napján, szeptember 13-án Spányi Antal megyéspüspök szentmisével adott hálát a megújult kegyhelyért.

A bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária-templom búcsújának második napján püspöki szentmisével adtak hálát azért, hogy a kegyhely sok évszázados történetében az eddigi legnagyobb átalakításra került sor az elmúlt években. A 2012 óta tartó munkálatok eredményeként olyan épületegyüttes jöhetett létre, amely a modern kor technológiájával felújítva méltó lett ahhoz a múlthoz, amiben született.

Elsőként Mórocz Tamás plébános köszöntötte a köz- és az egyházi élet képviselőit, a zarándokokat, és elmondta: a búcsúünnep első napján a főpásztor elhelyezte Szent István király ereklyéjét az új szembemiséző oltárban és megszentelte az oltárt. A megyéspüspök most Isten áldását kéri a külsőleg is megújult épületre, arra a munkára, amit az előző években elvégeztek.

Spányi Antal püspök is köszöntötte a megjelent vendégeket, és az egész ünneplő közösséget arra biztatta, közös imádságban adjanak hálát a megújult kegyhelyért, annak szépségéért. Hangsúlyozta: Befogadva az itt kapott kegyelmeket, mindenki a saját életében tegyen tanúságot a hit megújító erejéről. Kérjék együtt Isten áldását a búcsúi főmisében, a zarándokudvar megáldásakor, hogy ott, ahol ezer éve imádkoztak a magyarok, ahol Szent István és családja is imádkozott, a jövőben ide érkezők imádsága is mindig meghallgatásra találjon.

A főpásztor az ünneplő közösségnek az üdvösségtörténet kiemelkedő alakjairól beszélt, akik fontos szerepet töltöttek be, és akikre, mint egy hegyvonulat magasan álló csúcsaira tekinthetnek a hívő emberek. „A hegycsúcsok között van egy, ami mindennél magasabb, szebb és ragyogóbb, az, amelyik a Boldogságos Szűz Máriát jelképezi. Aki kimondta a legfontosabb igent, amit soha nem vont vissza a rá váró szenvedések idején, Fia keresztjének tövében sem. Mária fontos szereplője volt az Egyház történetének is. Amikor Fia a mennybe ment, együtt imádkozott az apostolokkal, és várta a Szentlélek kiáradását, imádsággal kísérte az Egyház sokszor szenvedéssel teli útját, közbenjárt minden hívőért, az egész világért. A keresztények meggyőződése, hogy ezt az imádságot nem hagyta abba azután sem, hogy az Atya a mennybe felvette Őt. Közbenjár értünk életünknek ebben a szent pillanatában és halálunk óráján is. Ez a hit hozta ide egy ezredéven keresztül az imádkozó keresztényeket, az Istent kereső emberek tömegét” – fogalmazott a megyéspüspök.

Majd rámutatott, nem könnyű ma kereszténynek lenni, de Isten általunk akarja ezt a világot jobbá tenni, minket akar felhasználni mint eszközöket, hogy általunk segítse a tisztánlátást, erősítsen bennünket erkölcsi helytállásunkban és tisztességes emberségünkben. 

A szentmise után Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szólt a zarándokokhoz. A keresztények fontos feladatának nevezte a munka tiszteletének és becsületének helyreállítását a társadalomban, hiszen Szent István enélkül sem templomokat, sem városokat, sem országot nem tudott volna építeni. Az államtitkár arról is beszélt, hogy tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében, és több mint 130 új templom épült, továbbá zarándokhelyek tucatjai újultak meg, ezzel erősítve a keresztény hitet.

A plébános az ünnepség végén köszönetet mondott a kegyhely minden támogatójának, és bejelentette egy hálatábla elhelyezésének tervét, amely megemlékezik majd a kegyhely történetében soha nem látott mértékű megújításról és a főpásztor ajándékának, a Szent István-koponyacsont-ereklyének oltárba helyezéséről. Mórocz Tamás külön megköszönte Spányi Antal püspöknek, hogy a Bodajkon járt egyházi elöljárók, Mindszenty bíboros, Prohászka és Shvoy püspökök nyomdokain járva kiemelt figyelemmel és szeretettel van a kegyhely iránt.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria