Megáldották a felújított orgonát Csehimindszenten

Hazai – 2016. december 4., vasárnap | 12:04

November 29-én, a Mindszenty József bíboros szülőfalujában szokásos havi engesztelő imaest keretében Császár István egyházmegyei kormányzó megáldotta a Mindenszentek-templom restaurált orgonáját.

Csehimindszenten található Vas megye egyik legrégebbi működő orgonája, amelyet 1796-ban készítettek. A több mint két évszázad alatt többször is javították, de leromlott állapota miatt ismét szükségessé vált a restaurálás, amit Tuskán József restaurátor végzett el.

November  29-én este engesztelő szentórát tartottak a hercegprímás boldoggá és szentté avatásáért, majd a szentmise elején Császár István egyházmegyei kormányzó megáldotta a felújított orgonát. A hirdetésekben Déri Péter esperes-plébános ismertette a restauráltatás menetét, és köszönetet mondott mindenkinek, aki adományával segítette a munkálatokat.

A szentmise végén megtartották a szokásos körmenetet, amelynek végén fohászkodtak a Szűzanyához, a világ királynőjéhez, hogy járjon közben nagy tisztelője, Mindszenty József bíboros, hercegprímás mielőbbi kanonizációjáért.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Papp Balázs/Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria