Megáldották a felújított plébániaépületet Pácinban

Hazai – 2018. szeptember 24., hétfő | 11:41

Megáldották a kívül és belül is megújult római katolikus plébánia épületét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban szeptember 23-án, a templom felszentelésének 80. évfordulóján. Az ünnepi szentmisét Matyi Péter plébániai kormányzó mutatta be.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Matyi Péter szentbeszédében kiemelte: a plébániatemplom felszentelésének 80. évfordulója arra is emlékeztet, hogy Isten gondviselése kíséri a község lakóit, a pácini hívő közösséget. A templom mindig emberi kezek alkotása; egy közösség hitét, önbecsülését, élni akarását is kifejezi. A templom elsősorban mégis az Isten háza, azonban mi a Mennyei Atyának gyermekei vagyunk, tehát a miénk is. „Ezért legyen ez a templom továbbra is az Istennel való találkozás, az Istenre figyelés helye, a reménység jele, életünk értelmezője. Legyen mindnyájunk számára kapu az örök boldogság felé” – buzdította a híveket a plébániai kormányzó.

Az ünnepi szentmisét követően Matyi Péter megáldotta a plébánia felújított épületét. Az Egri Főegyházmegye által nyújtott anyagi támogatásból az épület szakszerű vízmentesítése, valamint a belső falak felújítása valósult meg. A plébánia tetőtere új hőszigetelést kapott, korszerűsítették a fűtési rendszert, illetve a homlokzatot is újravakolták és színezték.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria