Megáldották a megújuló zalaboldogfai templomot

Hazai – 2019. október 16., szerda | 10:36

Október 13-án, vasárnap Székely János szombathelyi megyéspüspök megáldotta a zalaboldogfai templom felújított belső terét.

Zalaboldogfa néhány kilométerre fekszik Zalaegerszegtől. A négyszáz lelkes település ékessége a Kisboldogasszony titulusú templom, amely az elmúlt években, évtizedekben meglehetősen rossz állapotba került.

Sokak összefogásának és támogatásának köszönhetően megkezdődött a templom rendbehozatala. Az elmúlt időszakban megújult a belső tér, kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a lábazatot, felújították a tornyot és a tetőzetet. A templom külső megújítására további források bevonásával lesz lehetőség.

A zalaboldogfai Kisboldogasszony-templom különlegessége, hogy itt látható az egyik első freskó Brenner Jánosról. A vértanú pap ereklyéjét helyezték el az új oltárban a templom megáldása alkalmával, október 13-án.

A szentmise homíliájában Székely János püspök – a település nevére utalva – kiemelte: akkor lesznek boldogok a Zalaboldogfán élők, ha beengedik életükbe Istent, igent mondanak neki, ahogy a Szűzanya is tette.

Napjainkban sokan élnek úgy, hogy soha nem adnak hálát Istennek – mondta az evangéliumra utalva a főpásztor. – Azt gondolják, hogy nekik nem kell Isten; nem akarják megfejteni, megérteni az életük igazi okát, célját. A világot nem megismerni akarja sok ember, hanem kihasználni, úgy, ahogy neki tetszik. Mintha csak önmagát látná, s nem látja a gyönyörű, Isten alkotta világot. Ezért egyre ridegebb a világ, egyre kevesebb a szeretet.

„A templom tanítsa az itt élőket, hogy megsejtsék Istent, beengedjék őt az otthonaikba, átmelegedjen az ő fényétől a szívük, és így valóban boldog falu legyen a település!” – hangzott el Székely János homíliájában.

A szombathelyi megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria