Megáldották a szatmárnémeti Szent Alajos Konviktus épületét

Külhoni – 2017. október 13., péntek | 16:44

Október 12-én adták át Szatmárnémetiben a Szent Alajos Konviktus megújult épületét. Az ünnepségen a helyi és megyei közigazgatás, valamint a főtanfelügyelőség képviselői mellett részt vett Schönberger Jenő püspök és Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntőjében felidézte: amikor 1990-ben újraalakult a szatmári egyházmegye, az első papi gyűlések témája a katolikus oktatás volt – akkor az atyák kiemelték az oktatás fontosságát, valamint egy bentlakás létrehozásának szükségességét, amely támogathatja a nevelést. Így épült meg a Szent Alajos Konviktus.

Azóta már sok mindent megkérdőjelez a világ, és az utolsó bástyát, a katolikus családot is megrohamozza – folytatta a főpásztor. – Ha a katolikus család eszményét is sikerül tönkretenni, akkor mindenki kiszolgáltatott lesz ebben az úgynevezett „új, egyesült Európában”. Nem véletlen, hogy Szentatyánk egyre többször emeli fel szavát a család védelmében, és nem véletlen, hogy az anyaország is hangsúlyozza: család nélkül ország sincs. 

Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ismertette a felújítás költségeit, és megvallotta, hogy a megújult épülettől a nevelési feladatok hatékonyabbá válását várja. 

Hálásak vagyunk azért, hogy egykori megyéspüspökünk álmát, miszerint teremtsünk méltó otthont az 1991-ben újjáindított katolikus iskola vidéki diákjainak, tovább tudjuk álmodni – fogalmazott az igazgató. – Hisszük, hogy végső soron ez a dolgunk: keresztény hitükben erős, identitásukban és nemzeti hovatartozásukban biztos, másokért is tenni vágyó embereket nevelni. Hisszük, hogy a megújult épület méltó környezetet nyújt céljaink eléréséhez, és így tovább tudjuk vinni elődeink terveit.

Itt állunk egy otthonban, hiszen a gyerekek közül egyeseknek négy, másoknak nyolc évig otthona a konviktus. Több megyéből laknak itt diákok. Szatmárnémetit ékesíti ez az épület, de hatása sokkal nagyobb, megyehatáron és országhatáron is átlép – hangsúlyozta Pataki Csaba megyei tanácselnök. – Fontos, hogy fiataljaink közel maradjanak a szülőföldjükhöz.

Kereskényi Gábor polgármester e gondolatot továbbfűzve arról beszélt, hogy az avatási ünnepség azt példázza: ha összefogunk – az anyaország, a történelmi magyar egyházak és a közösségi érdekképviselet –, nagyon szép dolgokat tudunk megvalósítani. A polgármester ismertette, hogy Szatmárnémeti városa idén először költségvetésének csaknem harminc százalékát költi az oktatásra, és ez azért is lényeges, mert Románia Szíria után a második ország, ahonnan a legtöbben vándorolnak el – jelenleg Romániából több mint három és fél millió ember van távol az otthonától.

Durla Pașca Mihai Călin főtanfelügyelő megszólalásában kiemelte: az oktatás nem működhet az iskola, a család és a közösség jó együttműködése nélkül – de ha az Egyház is belép ebbe a hármasba, az eredmények valóban kiemelkedők lehetnek.

Az ünnepségen, melyen a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói adtak műsort, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese rámutatott: előnyben van, aki ebbe az iskolába járhat, ehhez a konviktushoz tartozhat, ennek, a szatmári római katolikus püspökséghez kötődő iskolarendszernek lehet a részese.

Itt, a Kárpát-medencében előbb volt egyházi iskola, mint állami. A magyar állam több mint ezer éves, de a magyar iskola Pannonhalmán idősebb, mint a magyar állam – folytatta a miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: azzal, hogy a magyar állam támogatja a határon túli intézményeket, alkotmányos kötelezettségének tesz eleget. Semjén Zsolt példaértékűnek nevezte azt a minőségi építkezést, amit a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye végez.

A köszöntőket követően Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megáldotta a Szent Alajos Konviktus épületét, melyet aztán megtekinthettek a vendégek.

Az épület Magyarország Kormánya, valamint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye támogatása révén újulhatott meg.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria