Megáldották a Szent Márton evangelizációs házat Zalalövőn

Hazai – 2017. június 13., kedd | 14:56

Június 10-én Császár István szombathelyi egyházmegyei kormányzó megáldotta a Szent Márton evangelizációs házat Zalalövőn. Az építkezés hatvanmillió forintos költségét közösségi adományokból fedezték.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szombathelyi Egyházmegye védőszentje Szent Márton. A szent nem csak Savariához, a mai Szombathelyhez kötődik az egyházmegye települései közül. Életrajza szerint Márton még gyermek volt, amikor családjával az itáliai Ticinum, a mai Pavia városába költözött. A család minden bizonnyal a borostyánkőutat használta. Azt az utat, amely keresztezi Szombathelyt és Zalalövőt is. Néhány méterre a templomól, a plébániaépülettől és a most megáldott háztól állt az a kőhíd, amelyen a család átkelt az itt folyó Zala patakon. Ezt a jelenetet örökíti meg egy kép a zalalövői plébánia falán – mondta el a Szombathelyi Egyházmegye honlapjának adott interjújában Horváth István Sándor plébános, aki kezdeményezte és végigvitte a ház felépítését. E kötődés miatt lett Márton az intézmény névadója.

A plébános elmondta, hogy egy régi, romos épületet alakítottak át. A munkálatokat két év alatt végezték el, a költségeket a hívek adományaiból tudták fedezni. A hatvanmillió forintot hatezer adományozó adta össze.

Horváth István Sándor elmondta, hogy az evangelizációs házat elsősorban előadások, hittanórák, ének- és zenekari próbák, beszélgetések megtartására szánják, illetve itt szeretnék biztosítani a város református és evangélikus hívei számára a rendszeres istentiszteleteket. Mivel Zalalövő a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal egyik állomása is, az épület a zarándokok számára is megnyitja kapuit – tette hozzá a plébános.

A Szent Márton evangelizációs házat június 10-én Császár István egyházmegyei kormányzó áldotta meg. Az ünnepi szentmisén mondott prédikációjában utalt rá: Jézus által Isten szeretetét ismerjük meg. Jézus nem ítélni jött a világba, hanem irgalmazni és az örök üdvösségre vezetni az embereket. Gyarlók vagyunk, de Istennek gondja van ránk – zárta prédikációját.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria