Megbékélési nyilatkozatot írtak alá a lengyel katolikus és az orosz ortodox egyház vezetői
Kirill orosz ortodox pátriárka és Józef Michalik, a lengyel katolikus egyház püspöki karának vezetője pénteken a varsói királyi várban megbékélési nyilatkozatot írt alá, amelyben nemzeteiket párbeszédre szólították fel.
A lengyel egyház és a kommentátorok az eseményt történelmi jelentőségűnek tartják, mert Kirill az első orosz egyházi vezető, aki hivatalos látogatást tesz Lengyelországban, és először ír alá ilyen dokumentumot a katolikus egyház magas rangú képviselőjével.
A felhívás a több mint ezeréves szomszédságra visszatekintő, befolyásért harcoló, kölcsönösen ellenséges egyházak történetében az első közös dokumentum, amely a két egyház hívőit felszólítja, hogy „könyörögjenek Istenhez a kölcsönös sérelmek, igazságtalanságok és gonosz tettek megbocsátásáért”. Kiemeli, hogy a megbékélés egyik feltétele a megbocsátás, mindkét nemzet képviselőinek barátnak és testvérnek kell tekinteniük egymást.
A dokumentum közös feladatokat is megfogalmaz a két keresztény egyház számára a modern kor elvilágiasodásával szemben. Az ember élete ellen elkövetett súlyos bűnnek, a modern civilizáció szégyenének nevezi az abortuszt és az eutanáziát, amelyeket a terrorizmussal és a fegyveres konfliktusokkal hasonlít össze. Az egynemű párkapcsolatokat is bírálja, hangsúlyozva, hogy „minden társadalom alapköve a család, azaz a férfi és nő tartós kapcsolata”.
A lengyel katolikus egyház több képviselője a sajtónak adott interjúkban kiemelte, hogy a két egyház közös felhívása útjelző és a krisztusi megbocsátás jele, ugyanakkor a két nemzet „még nem kész a teljes igazság feltárására”. Szerintük a történelmi kérdésekben még nehéz dűlőre jutni az orosz féllel, így a dokumentumban nem lehetett kitérni konkrét események megítélésére.
A pátriárka a lengyelországi ortodoxok meghívására érkezett csütörtökön Varsóba, ahol a lengyel katolikus egyház vezetőin kívül a helyi ortodoxokkal is találkozott. A fővárosban a lengyel államfőt is felkereste.
A lengyel és az orosz egyház közötti párbeszéd 24 éve kezdődött, amikor Józef Glemp prímás Oroszországba látogatott a kereszténység felvételének millenniuma alkalmából. A kapcsolatok Kirill elődje, II. Alekszij 2008. évi halála óta felélénkültek.
Mozgóképes beszámolók
Eseménynaptár
máj. 19. vasárnap
máj. 20. hétfő
Címkefelhő
Linkajánló
Olvasóink számára összegyűjtöttük néhány hasznos és érdekes honlap címét, amelyek linkjeit itt találják.
Könyv- és filmajánló






