Megemlékezést tartottak Orbán László egyetemi lelkész halálának tizedik évfordulóján

Külhoni – 2018. augusztus 14., kedd | 15:26

Augusztus 9-én volt tíz éve, hogy Orbán László egyetemi lelkész egészen odaadta magát Istennek. Az évforduló napján a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség megemlékezést szervezett Kolozsváron.

Az emlékezők délután meglátogatták Orbán László sírját a Házsongárdi temetőben, majd szentmisét ünnepeltek emlékére a kolozsvári piarista templomban. A szentmisét Pál József Csaba temesvári püspök mutatta be – többek között Csapai Árpád csíkszeredai egyetemi lelkész, Orbán László jó barátja koncelebrálásával.

Ezt követően a lelkészség termében kötetlen beszélgetés keretében személyes emlékeket idéztek fel Orbán Lászlóról a lelkészség mai és egykori tagjai. A megemlékezésen részt vettek Orbán László barátai, ismerősei és az édesanyja is.

Orbán László kolozsvári egyetemi lelkész a Duna-deltánál táborozott egyetemistákkal, amikor egy fiatalt kellett kimenteni a vízből. A fiatalt sikerült megmentenie, ő maga azonban vízbe fulladt.

Orbán László Kolozsváron született, vallástalanul nevelkedett. Thomas Merton önéletrajzának olvasása után ismerte fel papi hivatását, majd felkereste György Balázs kolozsvári káplánt. Érettségi után barátjával, Csapai Árpáddal együtt jelentkezett a teológiára, de tanulmányait csak a katonaság elvégzése után kezdhette el. 

1998-ban szentelték pappá, majd Gyimesfelsőlokon volt káplán. Rómában végzett családpasztorációs tanulmányokat. 2005-ben helyezték szülővárosába, ahol a Katolikus Egyetemi Lelkészség egyetemi lelkészeként szolgált.

(Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség)

Pál József Csaba püspök mint barátjáról emlékezett meg Orbán Lászlóról személyes hangú homíliájában, akivel egy közösségbe tartoztak a Fokoláre mozgalomban. Paptestvérekként mindkettejük számára fontos volt az egység lelkisége, a kereszt végsőkig való vállalása. Orbán László életét adta a tenger vizében, Pál József éppen nemrég vállalta el a püspöki szolgálatot a maga szépségeivel és kihívásaival. Még resicai plébánosként írta meg Orbán László életrajzát – amelyet időközben románra is lefordítottak. Életrajzírójaként még jobban elmerült fiatalabb paptestvére életének tanulságaiban, és ezek közül osztott meg néhányat a szentmisén résztvevőkkel a főpásztor.

Azt is elmondta, hogy a felolvasott evangélium, amelyben Jézus arról beszél, hogy a legnagyobb szeretet, ha életünket adjuk barátainkért, nem erre az alkalomra lett kiválasztva, hanem ezt a szakaszt olvassák ma az egész világegyházban. Ezt olvasták Orbán Lászlóék azon a tíz évvel ezelőtti napon is, és erről elmélkedtek, viccelődtek is… Míg végül Laci élesben is bizonyította az Isten igéjébe vetett teljes bizalmát, hitét és elkötelezettségét.

A szentmise végén felidézte emlékeit Czirják Árpád nyugalmazott kolozsvári plébános, valamint Takó István jelenlegi egyetemi lelkész is, aki annak idején a tragikus esemény nyomán vette át a lelkészi feladatokat.

A szentmise után, a templom fala mellett elhelyezett égő gyertyákat követve egy emlékfalnál tisztelegtek Orbán László emléke előtt, majd az egyetemi lelkészség felső termében rövid videóbejátszások idézték fel a fiatalon elhunyt lelkész hangját, alakját, szelídségét, alázatát és derűjét.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Fodor György; Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria