Megjelent az Új Ember 2018. július 22-i száma

Kultúra – 2018. július 20., péntek | 13:12

Az Új Ember ez évi huszonkilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címlapon indul riportunk a harmincötödik Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat eseményeiről. A Kerényi Lajos piarista szerzetes által kezdeményezett rendezvényen Ternyák Csaba egri érsek és Palánki Ferenc, a debrecen-nyíregyházi egyházmegye püspöke főcelebrálásával is tartottak szentmisét.

A nyárra Beran Ferenc atya ad lelki-szellemi útravalót Hogyan pihenjünk? címmel, valamint a címlapon kezdődik az aranymisés Ruppert Józseffel készült interjúnk is.

A 2. oldalon folytatjuk Ferenc pápa beszédét, amelyet a családokhoz intézett, amikor a nyár elején a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta a szervezet alapításának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ezen az oldalon számolunk be Henryk Hoser nyugalmazott érsek, a međugorjei plébánia különleges apostoli vizitátora beszédéről, amelyben a Međugorjéra leselkedő veszélyekről, rosszindulatú erőkről, ezen belül a maffia szerepéről szólt.

Hírt adunk a feszültségekkel terhes nicaraguai társadalmi helyzetről, az erőszakos cselekményekről, amelyeknek a közelmúltban egyházi vezetők is áldozataivá váltak.

A 3. oldalon folytatjuk riportunkat az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat eseményeiről, valamint Beran Ferenc írását a nyári pihenésről. A 4. oldalon biblikus, liturgikus, görögkatolikus lelkiségi írásokat olvashatnak.

Az 5. oldalon hírt adunk Győrsövényház búcsújáról, amelyen Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatott be szentmisét. Udvardy György pécsi megyéspüspök a hivatás erejéről beszélt a végzős pécsi gyógyszerészhallgatóknak a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban. Bodajk díszpolgári címében, Peske-Spányi-díjban részesült Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Hírt adunk arról is, hogy élete 99. évében elhunyt Barlay Ödön Szabolcs, a ciszterci rend és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye áldozópapja.

A 6. és a 7. oldalon többek közt arról olvashatnak, hogy Bérczi László Bernát személyében megválasztották az új zirci apátot; Erdélyben zarándoklatot tartottak Márton Áron püspök tiszteletére; Nyírlugoson Szocska A. Ábel görögkatolikus nyíregyházi megyéspüspök pappá szentelte Szemán András diakónust. A Varga László kaposvári megyéspüspök által július 8-án a kaposvári Szent Imre-templomban bemutatott szentmisén a szendrőládi cigány cursillós közösség és a Boldog Ceferino Lovagrend tagjai is jelen voltak. Megáldották a felújított Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házat Bárdudvarnokon, valamint kiosztották a diplomákat az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

A Család rovatban folytatódik Uzsalyné Pécsi Rita sorozata az okoseszközök, az internetes közösségi oldalak használatáról. Beszámolót közlünk a Szent Gyermekség Műve missziós táboráról, és a székesfehérvári Karitász pártfogoltjainak zánkai nyaralásáról.

A 9. oldalon olvashatják az aranymisés Ruppert Józseffel készült interjút.

A 11. oldalon közöljük Korzenszky Richárd OSB írását Az európaiságról Szent Benedek Atyánk ünnepén címmel. Itt tudósítunk arról, hogy Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes július 15-én új Mária-szobrot áldott meg a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthon kertjében.

A Mozaik oldalon a labdarúgó-világbajnokság horvát válogatottjának szövetségi kapitánya, Zlatko Dalić vall hitéről, és ezen az oldalon olvashatják Ferenc pápa szavait egy beteg édesanyához Azért hívtál, hogy megvigasztaljalak, és én kaptam vigaszt címmel.

* * *

Mértékadó kulturális mellékletünkben interjút olvashatnak Bács Tamással, az ELTE Egyiptológia Tanszékének vezetőjével. Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dogmatikaprofesszora Klaus von Stosch Az iszlám, mint kihívás című könyvéről értekezik. A legendás hegymászó, Sir Edmund Hillary Pillantás a csúcsról című memoárkötetét pedig Petrőczi Éva ajánlja figyelmükbe.

Hajnal Gergely a Sodródás című filmről, Paksa Balázs pedig a Merülés a szerelembe című Wim Wenders-alkotásról ír a Nézőtér rovatban.

Schmidt Egon a Természetrajz rovatban ezúttal az Őrség madárvilágával ismereti meg olvasóinkat.

Olvassa, ajánlja, terjessze Magyarország katolikus hetilapját! Az Új Ember elérhető és megvásárolható a templomokban, az újságárusoknál és a Digitalstandon.

Forrás és fotó: Új Ember

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria