Megjelent az Új Ember 2020. június 7-i száma

Kultúra – 2020. június 3., szerda | 20:04

Az Új Ember ez évi huszonharmadik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A világjárvány okozta megszorítások miatt május 30-án szűk körben tartották meg a búcsúi szentmisét a csíksomlyói kegytemplomban. Lapunkban többek közt közöljük Kovács Gergely gyulafehérvári érsek ünnepi beszédét.

A Trianon-évfordulóhoz kapcsolódva főszerkesztői jegyzet szól a határok közé szorított múltról és a békediktátum által okozott sebek lehetséges gyógyításáról.

Interjú keretében köszöntjük Kozma Imre irgalmasrendi szerzetest a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét, aki június 4-én ünnepli 80. születésnapját.

Vizsgázik az otthon, az iskola és a templom címmel Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják a járványhelyzet tanulságairól.

Ezzel a témával kapcsolatos a Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal készült beszélgetés is. Az interjúból kiderül, hogy a járványidőszak számos kihívás elé állította a bencéseket, de a személyes kapcsolatok és a szerzetesi lelkiség mélyebb megélésének lehetőségével is megajándékozta őket.

S még mindig az időszerű témánál maradva, Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Zagyva Richárd igazgatóhelyettes a járványidőszakban végzett karitászmunkáról, az elmúlt néhány hónap történéseiről ad tájékoztatást olvasóinknak.

*

Mértékadó kulturális mellékletünkben interjút olvashatnak Gulyás Dénes operaénekessel, aki már csaknem tíz éve igazgatja a pécsi operatársulatot. 

Trauttwein Éva írása a Szegedi Dóm Látogatóközpontba kalauzolja olvasóinkat.

Pallós Tamás ezúttal a budapesti Szépművészeti Múzeum Régi Képtárában járva, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész segítségével az itáliai mesterek újrarendezett alkotásai között látható, Mária Jézussal és a kis Keresztelő Szent Jánossal című reneszánsz festmény múltját kutatja. Az alkotás „Leonardo műhelyéből” származik.

A Portré rovatban Paksa Balázs a Schindler listájából, Az angol beteg vagy A napfény íze című filmekből ismert remek színészt, Ralph Fiennest méltatja, aki „valamennyi szerepében igyekszik valami emberit felmutatni. S miközben hozzá illő mellékszerepeket vállal Hollywoodban, egyre figyelemreméltóbb rendezői életművet épít.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria