Megjelent az Új Ember 2021. április 25-i száma

Kultúra – 2021. április 21., szerda | 20:15

Az Új Ember idei tizenhetedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök április 18-án mutatta be aranymiséjét. Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1971. április 18-án szentelte pappá Márton Áron erdélyi püspök. A papi szolgálat tapasztalatairól, a pasztoráció múltjáról és jelenéről beszélgettünk a jubiláns lelkipásztorral.

Riportot olvashatnak a budakalászi Szent Ferenc Karitász Csoport életéről, küldetéséről. A közösség tagjai összetartóak, segítik egymást, így válnak a gyerekeik is közösségi emberekké. Jól érzik magukat együtt, de nem érik be ennyivel.

„Jó dolog, hogy segítjük egymást, de mi van azokkal, akik nem templomba járók, akik nem cserkészek, akik nincsenek benne a közösségeinkben?” – tette fel a kérdést Kelemen László plébános. A 2015-ben alapított Szent Ferenc Karitász Csoport hivatása az lett, hogy a plébániai közösségen kívül élőkhöz is eljussanak.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából, a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálásával 2018-ban egy tízfős, a tanárképzésben is szerepet vállaló szakértői közösség tananyagfejlesztési munkába kezdett. Az új irodalomtankönyv koncepcióját a főszerkesztő, S. Pásztor Judit szakmai irányításával dolgozták ki. A főszerkesztővel beszélgettünk a magas szakmai színvonalú keresztény szemléletű tankönyvekről, amelyek már megrendelhetők.

A Csodás gyógyulás a Covidból, Isten dicsőségére címmel megjelent cikkünkben bemutatjuk a Szombathelyen élő hétgyermekes Tóth családot. A szülők, Zoltán és Viktória a Magyar Schönstatti Családmozgalom tagjai. Az idei nagyböjtben megtapasztalták a legmélyebb szenvedést és az onnan való kiemelkedést az isteni kegyelem révén.

Tarjányi Béla teológust, biblikus professzort, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnökét meglátogattuk otthonában. Az évek óta tartó betegség testi-lelki szenvedést hozott számára. Vajon mik a kapaszkodók ebben az állapotban? Hogyan tekint vissza az életére nyolcvankét kemoterápiás kezelés után? Többek között erről is beszélgettünk a sokak által ismert és szeretett professzorral.

A Mértékadó kulturális mellékletben interjút olvashatnak Balsai Móni színművésszel színpadi és filmes pályafutásáról, valamint arról, hogy az anyaság sok mindent megváltoztatott az életében.

A Jászai Mari-díjas művész élvezi a szabadúszást, és új szerepben is kipróbálta magát: idősebb kollégáit faggatta egy pódiumbeszélgetésben. Emellett pedig új monodrámát próbál.

Schäffer Erzsébet Hol vagy? című önéletrajzi, illetve családregényét Petrőcz Éva ajánlja olvasóink figyelmébe.

A reformáció ismeretlen városa: Torgau címmel Mörk Leonóra írását olvashatják a Barangoló rovatban.

Miközben Drezdát, a szász főváros reneszánsz-barokk történelmi városmagját, a Zwinger kincseit, az újjáépített Frauenkirchét mindenki ismeri, az innen száz kilométerre, ugyancsak az Elba partján fekvő Torgaut jóval kevesebben.

Pedig az egykori fejedelmi székhely több szempontból is fontos szerepet játszott a történelemben, és különösképpen a reformáció történetében: itt született Bölcs Frigyes szász választófejedelem, akinek a Wormsban birodalmi átokkal sújtott Luther az életét köszönhette, és az itteni Mária-templom gótikus boltívei alatt nyugszik Katharina von Bora.

Mészáros Ákos ezúttal lágymányosi gyermekéveit idézi fel, olvashatunk lábtengóról, a szobrász bácsi szabadtéri műhelyéről, az Ulászló utcai kápolnáról, játszóterekről, a Gulágról visszatért Placid atyáról. Egy korszak elevenedik meg az emlékek nyomán, a hatvanas évek.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria