Megjelent a Communio folyóirat legújabb száma

A magyar Communio 2020/3–4. számát a „khiliazmus” témakörének szenteli. A „khiliazmus” (vö. görög khiliasz=ezer) kifejezés eredendő és szoros értelemben a keresztény történelemteológiának azt a sajátos alakját jelenti, mely szerint a földi történések végül az üdvösség és béke ezeréves országába torkollanak, melyben a föltámadott Krisztus uralkodik majd a földön, még mielőtt bekövetkeznék az egyetemes föltámadás, a végső ítélet és a világmindenség gyökeres átalakulása. A fogalom a Jelenések könyvéből származik (Jel 20,1–6), ahol egy olyan ország ígéretéről olvasunk, melyben a Jézusba vetett hitükért megölt vértanúk „Krisztussal ezer évig uralkodnak” (Jel 20,4).

Fröhlich Ida a Jelenések könyvében megjelenő keresztény khiliaszta várakozás vallástörténeti és eszmetörténeti előzményeit és párhuzamait tárja fel az intertestamentárius és korabeli zsidó apokaliptikus irodalomban.

János Apokalipszise khiliaszta várakozásának egyház- és teológiatörténetben kifejtett hatásáról ad számot Görföl Tibor, amikor az „ezeréves ország” eszméjének legkülönbözőbb értelmezéseit mutatja be a patrisztikus kor kezdetétől, a két szellemi óriás, Irenaeus és Ágoston történelemteológiájára fókuszálva.

A Jelenések könyve khiliaszta várakozásának hatástörténetéből idézünk fel egy másik jelentős állomást, amikor Henri de Lubac La postérité spirituelle de Joachim de Flore című művéből fordításban közlünk egy szövegrészt, ahol a francia jezsuita teológus meggyőzően bemutatja Fiorei Joachim történelemteológiájának újdonságát, egzegetikai és szellemi örökségének távolba ható horderejét.

Magyar vonatkozású kitekintést nyújt Őze Sándor tanulmánya, melyben a Jelenések könyvéből és az ószövetségi prófétai írásokból táplálkozó apokaliptikus időszemlélet jellemzőit vizsgálja a reformáció terjedésének korai időszakában a három részre szakadt Magyarországon katolikus, lutheránus és a Helvét hitvallást követő prédikátorok írásaiban.

Török Csaba a khiliaszta eszme szerepét és egyre inkább szekularizált változatait vizsgálja az újkori szellemtörténetben, kezdve a reformáción belüli olvasattól, Kant „filozófiai khiliazmus” fogalmán át, a marxista és az antikolonialista értelmezésen keresztül egészen a posztmodern változatig.

Krisztus Király liturgikus ünnepének liturgiateológiai elemzését kínálja Diósi Dávid tanulmánya, míg Gárdonyi Máté reflexiója az ünnep bevezetésének egyháztörténeti hátterét tárja fel.

Eisemann György irodalomtörténeti írása a magyar „millennium”-ot övező évtizedekben alkotó neves íróknak és költőknek az ezeréves magyar történelemre reflektáló és ugyanakkor a magyar jövőbe tekintő, meglehetősen sokféle értékeléséről, egymásnak feszülő víziójáról nyújt széles panorámaképet.

A khiliazmusról szóló tematikus számunk Hans Maierrel, a Communio folyóirat alapító személyiségeinek egyikével készített beszélgetéssel zárul, melyben a katolikus politikatudós többek között a keresztény hitből fakadó időszámítás újdonságáról, a khiliaszta eszme szekularizált változatainak a politikai vallásokban és a 20. századi totalitárius ideológiákban való továbbéléséről osztja meg gondolatait.

Magyar Kurír