Megjelent magyarul Ferenc pápa Mindnyájan testvérek kezdetű enciklikája

Kultúra – 2021. március 3., szerda | 16:16

A Szent István Társulat gondozásában immár magyar nyelven is közreadott Fratelli tutti kezdetű enciklika az evangéliumi értelemben vett testvériségről és társadalmi barátságról szól.

A Szentatya enciklikájában felhívja az emberiség figyelmét a Covid-járvány súlyos tanulságára, arra, hogy az eddig látszólag jól működő világrend valójában kudarcot vallott

A globális katasztrófa ráébresztett minket, hogy ugyanabban a bárkában hajózó világközösség vagyunk. (…) A pandémia eszünkbe juttatta, hogy senki sem menekülhet meg egyedül önmagában. A vihar leleplezte sebezhetőségünket, felszínes biztonságérzetünket, ugyanakkor újra feltárult előttünk a közösséghez tartozásunk is, amelyet nem tagadhatunk meg: testvérként összetartozunk.”

A 152 oldal terjedelmű enciklika magyar fordítását az olasz szövegből – az angol és a német szövegváltozat figyelembevételével – Diós István készítette és Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem lektorálta.

Ferenc pápa a 2013. június 29-én közzétett Lumen fidei és a 2015. május 24-én megjelent Laudato si’ kezdetű enciklikái után 2020. október 3-án látta el kézjegyével harmadik, Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) kezdetű enciklikáját, a Vatikán történetében először nem a Szent Péter-bazilika megszentelt falai között, hanem Assisiben, a Szent Ferenc-bazilika kriptájában, Szent Ferenc sírjánál bemutatott szentmisét követően.

Az enciklika különböző nyelveken, többek között olaszul, angolul és németül ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szent István Társulat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria