Megjelent a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának hitéleti lapja, az Effata

Kultúra – 2017. június 4., vasárnap | 15:02

A lap 2017 tavaszán, húsvét után kerülhetett elsőként az olvasók kezébe. A tervek szerint félévente jelenik majd meg az egyetem gondozásában, Kránitz Mihály dékán jóváhagyásával. Bábik Noémi főszerkesztő ajánlását olvashatják.

A hallgatók kezdeményezésére egy hallgatói munkacsoport egy, már korábban élő hagyományt élesztett fel, immár új névvel: Effata. A cím mögött Jézus egy csodatette áll, ahol felszólítására – „Effata!” (azaz „Nyílj meg!”) – a süketnéma hallani és beszélni kezd (Mk 7,32–35). Az újságra vonatkoztatva mindez szól az olvasóknak, nyíljanak meg a tartalomra, mely előttük áll, s akár fizikai értelemben is érthetjük az újság lapjaira. A szerkesztésben céljuk a hallgatók szellemi kincseinek megosztása volt, de olyan lelkesedéssel találkoztak, hogy úgy gondolták, ezt a kört kitágíthatják. Szeretnék, ha a tudományokkal foglalkozó és Istent kereső fiatalság erőt és ötletet meríthetne a kezdeményezésből. A munkában nagy segítséget nyújtott Puskás Attila, a PPKE HTK dogmatika tanszékének vezetője, aki lektorálta cikkeiket. Az újság a htk.ppke.hu Hallgatóinknak fül alatt olvasható.

Három rovat gyűjti össze a cikkeket: Lelkiség, Tudomány és Kultúra. A Lelkiség rovatban olvashatnak egy könyvajánlót Bábik Noémitól Szűz Mária harca a gonosszal az ördögűzések alatt címmel, a továbbiakban pedig a következő írások találhatóak: Bönöczk Péter: MI? Gondolataim a személyes névmások teológiájáról; Germuska Veronika: A Lelkes napokról; Magyarics Dóra: A lány szíve, Gondolatok az életről, házasságról és miegymásról; Mitrovics Hanna: Hillsong United- Meghívtál, hogy vízre lépjek. Ezután egy körkérdés válaszai következnek: „Miért tanulsz a Hittudományi Karon?”, mely az ezt megválaszoló hallgatók rövid tanúságtétele hivatásukról, céljaikról.

A Tudomány rovatban a következő írásokat találják: Tóth Ákos: Néhány kritikai megjegyzés Székely János, a „Hit kapuja” című könyvével kapcsolatban; Bábik Noémi: A strukturális bűn; Lőw Gergely: Recenzió Kránitz Mihály, „A misszió és az újevangelizáció kihívásai az ökumenében”című tanulmányához; Garaczi Gergely: Jézus megkísértése; Scheffer Miklós: Tájolások üzenete. Néhány középkori templom keletelésének egyháztörténeti vizsgálata; Bábik Noémi: XII. Pius szociális tanítása; Kabai Sára: „Isten azt az embert, amelyiket kiválasztja és megáldja, meg is átkozza.” Kierkegaard kereszténység értelmezése; Szász Péter: Az angyali doktor és a menekültválság című cikkeket.

A Lelkiség rovat írásai: Hengán Kamilla: Az ártatlanság gyermeke könyvajánló; Kabai Sára: A gát színdarab ajánló; Gerlachfalvy Réka: Szentföldi kalandozások; Bacsa Dávid: Solo Dios basta című verse.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria