Megjelent a Praeconia liturgikus szakfolyóirat őszi száma

Kultúra – 2018. október 14., vasárnap | 17:19

Megjelent a Praeconia magyar liturgikus szakfolyóirat 2018. évi őszi száma.

A szimbólumok, jelképek állandó kísérői az életünknek. Sokkal többet fejeznek ki, mint amit élőszóval vagy leírásokkal közölni tudnánk. Egy élményt, egy emlékezetet, egy valóságot, egy egész kis világot… Ahogy azt a Magyar katolikus lexikonban (MKL) olvassuk: a szó a görög szümballein, „összevet”, „egyesít” igéből származik, összetartozó részek egyesítése (szintézise). Az ókorban használatos „igazolvány” eltört pálca, szétdarabolt kő, gyű­rű összeillesztésére utalt. Ha a két egymáshoz illő tárgy találkozott, akkor igazolást nyert a személyek összetartozása (ld. a ma is használatos jegygyűrűk). A Credo is ilyen: symbolum fidei, lenyomata, hasonmása, darabja az egész keresztény tanításnak, amit a keresztelkedők megismertek, amikor hitvallást tettek, később ezt újra ismételve mé­lyül a hitük, erősödik reményük. A művészetben használatos szimbólumok a látható és a láthatatlan világot igyekeznek összekötni (kozmosz–mikrokozmosz). Ezek min­den részlete egy őskép mását jelenti (vö. MKL XIII, 293–294).

A liturgikus szimbólumok szinte egyesítik mindezt: olyan tárgyak, gesztusok, cse­lekmények, amelyek Isten népe bekapcsolódását hivatottak elősegíteni az üdvösség nagy művébe. A liturgikus jelek a természetfeletti világ hatását érzékeltetik számunk­ra, összeköttetésbe hoznak az Úrral, áldásának, irgalmának eszközei (áldás, leborulás, térdelés, kézrátétel stb.). Vannak az Egyház által létrehozott és gyakorolt szimbólu­mok, amelyek kifejezetten Krisztusra utalnak (liturgikus ruhák, eszközök, színek), melyek között a legjelentősebb a kereszt mint megváltásunk jele (vö. MKL VII, 899–900).

A liturgiában használatos szimbólumok hitünk titkát rejtik és nyilvánítják ki. Fon­tos, hogy ezeket pontosan értsük és a következő generációknak is továbbadjuk! Víz, hamu, fény, illatos olaj, kenyér és bor jelenvalóvá teszik azt a teljességet, ami szavak­ban leírhatatlan. A húsvéti gyertya kigyulladása magát a Feltámadottat teszi jelenvaló­vá beszédesebben és érzékelhetőbben, mint bármi más jel. A liturgikus szimbólumok sokszor önmagukért beszélnek, megérintenek fiatalt és időst egyaránt, látásra, hallás­ra, az isteni jelenlét érzékelésére késztetnek. Ezért nehéz új szimbólumokat bevezetni, nehogy ezek felszínesek, banálisak legyenek, hiszen az Egyház ősi szimbólumai hitelesek, mély értelműek, lenyűgözőek, Isten titokzatos jelenlétének szinte örök tanúi.

E számunkban ezeket a témákat közelítik meg íróink tanulmányaikban. És mint mindig, egyéb írások is helyet kapnak a lapban: az eucharisztikus kongresszusokról, Tóbiás könyvéről, a laikus szolgálatokról, a liturgikus átalakításról, a zsinati témaja­vaslatokról, a húsvéti vigília megünnepléséről, egy ma is aktuális könyvről, a nemlátók vértanú papjáról. Egy kottás közlés is helyet kapott: az irgalmasság rózsafüzére éneklése.

A Liturgikus élet rovatban pedig ezek a témák kerülnek elő: egy ünnep története, az Alleluja éneklése, malaszt vagy kegyelem, az érseki pallium, Nagy Ferenc SJ halálára, Piroska nővér és Tolcsvay Magyar miséje emléke, valamint egy liturgikus visszaélés esete.

A Liturgikus kérdés a hívek aktív részvételére vonatkozik. A Szemlében pedig hat új könyvet mutatunk be.

Bár még messze van karácsony, e számunkkal szeretnénk hozzájárulni a hasznos előkészületekhez, illetve a megtestesülés méltó liturgikus ünneplését kívánni Olvasóinknak!

Forrás és fotó: Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria