Megjelent a Vigilia szeptemberi száma

Kultúra – 2019. szeptember 8., vasárnap | 16:55

A Vigilia ez évi kilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„Vannak olyan események, amelyek az idő múlásával eleven történelmi szimbólummá válnak. Ilyen fordulatot hozott a múlt században Európa kettészakítása, majd harminc éve a keletet a nyugattól elzáró határok megnyitása. A »Páneurópai piknik« 1989. augusztus 19-én, a berlini fal megnyitása pedig néhány hónappal később a bezártságból szabadulás hatalmas élményét hozta meg az egykori szovjet tömb népeinek. A szabadulás megnyitotta a szabadság, a jogállamiság felé vezető utat, demokratikus alapjogokkal, a szólás-, vallás- és lelkiismereti szabadsággal. A szabadulás folyamata is számos veszélyt és kockázatot hordozott magában, nem lett ez másként a szabadság – eleinte mámoros örömben megélt – új világában sem” – írja Lukács László főszerkesztő Vasfüggöny, betonfal című vezércikkében.

A Vitatott kérdések a mai egyházban című tematikus összeállításban Simon Tamás László: Pál apostol nyugtalanító öröksége. Az egyházon belüli feszültségek és az emberiség egysége, Puskás Attila: Kortárs teológiai stílusok, Kajtár Edvárd: Kérdések és tézisek a liturgiáról. Ötven év feszültségei, útkeresései és a liturgikus béke, valamint Csiszár Klára: Nők az egyházban című tanulmányát olvashatjuk. A témához kapcsolódik A Vigilia beszélgetése rovatban Gruber Lászlóval közölt interjú, és az Egyház a világban rovatban Görföl Tibor: Az utolsó nagy törés. A Piusz-testvérület története és problematikája című írása is.

A folyóirat szépirodalmi részében Kiss Judit Ágnes zsoltárfordításai, Iancu Laura és Méhes Károly versei, valamint Czövek Ágnes: Litánia-vers a magyar költészetben és Pataky Adrienn: Nemes Nagy Ágnes Áprily-képe című tanulmánya szerepel. A Mai meditációk rovatban Tóth Sára: Tágas térre tettél, az Emlékezet és kiengesztelődésben Patak Márta: Simon, a boldog pap, a Szép/Művészet rovatban pedig Kovalovszky Márta: Lábjegyzetek Haász Ágnes művészkönyveihez című írása olvasható.

A Szemle rovatban Pascalina Lehnert: XII. Piusz közelében. Pascalina nővér visszaemlékezései, Patsch Ferenc SJ: Égető kérdések – katolikus válaszok, Lackfi János: Van tüzed? Istenes versek és Grzegorz Górny: Gyilkosság és orvostudomány című könyvéről találunk recenziókat.

Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria