Megkaphatják művelésre az egyházi földeket a hívek Libanonban

Kitekintő – 2020. július 7., kedd | 15:04

Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárka arra kérte a libanoni püspököket, bocsássák a plébániai hívek rendelkezésére az egyházmegyéjükhöz tartozó termőföldeket, hogy megművelhessék azokat. Ezzel segítik a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családokat.

Jean Isszam Darvis melkita görögkatolikus érsek a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezetnek nyilatkozott a kezdeményezésről: „Fölajánlottuk földjeinket az egyházmegye keresztényeinek, hogy szabadon használják. Elkezdtük támogatni a Tel Chiha-i kórházat is, felszerelést biztosítunk a koronavírus-járvánnyal való küzdelemhez. Egy amerikai egyetemi kórházzal is együttműködtünk a munkaerő képzésében, hogy készen álljunk a pandémia kezelésére. Végül pedig egészségügyi csomagokkal láttuk el az embereket, hogy tudjanak védekezni.”

Az Irgalmas Szent János asztala elnevezésű projekt keretében, a Szükséget Szenvedő Egyház támogatásával melegkonyhát indítottak a rászorulók számára, ez a járvány idején sem állt le. Átszervezték a működést, hogy egészségügyi kockázat nélkül hozzájussanak meleg ételhez azok, akiknek nem jut betevő az asztalukra. Annak ellenére, hogy nem lehet mindennap helyben fogyasztani az ebédet, megfelelő biztonsági intézkedéseket vezettek be, és a sorban állók száma egyre nő. A zahléi melkita görögkatolikus érsek elmondta, hogy több mint 1400 adag ételt osztanak naponta.

A koronavírus okozta vészhelyzet ugyanakkor arra indította a libanoniakat, hogy átgondolják a menekültek iránti szolidaritásukat. A libanoniak nagy része már a szíriai válság kezdetén vonakodott ilyen óriási számú menekültet befogadni. Most pedig egyre romlik a helyzet, a menekültek száma egyre nő, kezd kritikussá válni. Ez pedig aláássa a szolidaritást és a befogadóképességet Libanonban.

Az uniós menekültügyi ügynökség elemzői szerint gyakran a válság gócpontjával szomszédos országok jelentik a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek befogadásának első vonalát. Globális tekintetben Törökország fogadta be a legtöbb menekültet 2019-ben. Törökországot Pakisztán, Uganda, Németország és Szudán követte. Relatív értelemben, népességszámához viszonyítva viszont Libanon és Jordánia adott menedéket a legtöbb rászorulónak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria