Megkezdte 30. ülését a bíborosi tanács

Ferenc pápa – 2019. június 26., szerda | 9:46

A főpásztorok június 25-től 27-ig tanácskoznak Ferenc pápa elnökletével a Római Kúria apostoli konstitúciójának reformtervezetéről, amelynek ideiglenes címe Praedicate evangelium.

A Szentatya vezetésével kedden reggel megkezdődött a bíborosi tanács 30. ülése a Vatikánban. A háromnapos összejövetel célja, hogy megvitassák azokat az észrevételeket, amelyek a püspöki konferenciáktól érkeztek a dokumentumtervezet kapcsán. A Bíborosi Tanács által jóváhagyott szöveget ugyanis kiküldték a püspöki konferenciák elnökeinek, a keleti egyházak szinódusainak, a Római Kúria dikasztériumainak, a legfőbb szerzetesi elöljárók konferenciájának és néhány pápai egyetemnek véleményezésre. A fontos pápai dokumentum a Pastor bonus kezdetű apostoli konstitúció helyébe lép majd, amit Szent II. János Pál pápa vezetett be 1988-ban, s amelyet XVI. Benedek és Ferenc pápa is módosított már motu proprio rendelkezésekkel.

Az eredetileg kilencfős, de mára hatfősre apadt bíborosi testület legutóbbi ülését április 8–10. között tartotta az új apostoli konstitúció konzultációs eljárásáról. Jelen volt valamennyi tag: a pápa mellett Pietro Parolin bíboros államtitkár, Óscar Andrés Rodruígez Maradiaga koordinátor, továbbá Reinhard Marx, Seán Patrick O’Malley és Oswald Gracias bíborosok. Rajtuk kívül részt vett a tanács titkára, Marcello Semeraro püspök, illetve helyettese, Marco Mellino prelátus. Az áprilisi megbeszélésen más témák is szóba kerültek, mint például a missziós jelleg, amelynek egyre inkább meg kell határoznia a Római Kúriát. A szinodalitás folyamatának megerősítése az Egyházban minden szinten, a nők vezető szerepének előmozdítása a szentszéki intézményekben szintén a tárgyalt kérdések között volt. Végül pedig megerősítették, hogy a bíborosi tanács olyan szervezet, amelynek feladata segíteni a pápát az egyetemes egyház kormányzásában. Ebből következően funkciója nem szűnik meg az apostoli konstitúció közzétételével.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó (archív): Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria