Megnyitott a felújított Vatikáni gyógyszertár

Ferenc pápa – 2020. szeptember 20., vasárnap | 16:45

Szeptember 14-én délelőtt áldotta meg Giuseppe Bertello bíboros, Vatikánváros Kormányzóságának elnöke a gyógyszertár teljesen megújult székhelyét. A munkálatokat 2017-ben kezdték meg: újraszervezték a raktárakat, bővítették az eladóteret, gyorsították a gyógyszerek igénylésének és kiadásának folyamatát. 3 robot juttatja el az orvosságokat a raktárból hat ponton keresztül a gyógyszerészekhez.

2024-ben már 150 éve lesz, hogy a Vatikáni gyógyszertár nemcsak a vatikáni lakosok, hanem a Rómában élők rendelkezésére áll, illetve mindazokat kiszolgálja, akiknek nehezen beszerezhető gyógyszerekre van szükségük, például ritka betegségek esetében. Napról napra ezrek keresik föl a jellegzetes, történelmi fallal körülvett mini államban lévő patikát sokszor a világ minden tájáról.

2017-ben felújítási munkálatokba kezdtek, hogy modernebb és gyorsabb eszközök segítségével tovább javítsák szolgáltatásaikat. Szeptember 14-én adták át a megújult székhelyet, előtte 8 hónapig egy konténer épületben működött a gyógyszertár. Jelenleg reggel 8.30-tól este 18 óráig tart nyitva, szombaton pedig 8.30-tól 13 óráig várja a vásárlókat.

„Gyakran nagyon sok vásárlónk van egyszerre a gyógyszertárban, ezért kénytelenek vagyunk sietve kiszolgálni őket, nincs idő meghallgatni kérdéseiket azon túl, hogy milyen orvosságot kérnek” – mondta el a patika igazgatója, Binish Thomas Mulackal, az Istenes Szent János Kórházi Rend tagja. 

Szerettük volna jobban és emberibb módon kiszolgálni a betegeket, meghallgatva őket, ezért kezdtük kibővíteni az eladóteret, lecsökkenteni a gyógyszerek kiadásának idejét, hogy mindenkivel tudjunk beszélni, tanácsot adni és megérteni, mire van szükségük”

– tette hozzá az igazgató.

„Ez a pápa gyógyszertára, és mi mindannyian az ő szolgálatában állunk. Ő mindig arra buzdít minket, hogy figyeljünk oda felebarátainkra, mire van szükségük – főként, ha betegek vagy rászorulók –, mi pedig nagyon közel érezzük magunkhoz ezt a küldetést. A megfelelő időben odaadni az orvosságot, hogy meggyógyítsuk a szenvedőt, mosolyogva meghallatni azt, aki segítséget kér tőlünk – ezt jelenti, hogy közel vagyunk testvérünkhöz” – fejtette ki Mulackal atya.

A modern technológia pedig éppen abban segít, hogy lerövidítsük a várakozási időt. Bővült a Vatikáni gyógyszertár honlapja is, ahol megrendelhetők az orvosságok, nem kell feltétlenül telefonon vagy személyesen érdeklődni, hogy megérkeztek-e, mert egy kód segítségével otthonról is nyomon követhető a gyógyszer érkezése.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria