Megszépíteni az életet – Festmények, szobrok, eszmények a Ménesi úti múzeumban

Kultúra – 2020. március 22., vasárnap | 18:31

Hajlamosak vagyunk Molnár-C. Pál egész életművét egyszerűen az itáliai neoklasszicizmusból táplálkozó 20. századi képzőművészet erősen stilizált, néha a szürrealizmussal kacérkodó alkotói közé besorolni.

Ha azonban jobban áttekintjük az egykor a Ménesi úti műtermében alkotó mester képeit, és többször is ellátogatunk a különböző szempontok szerint összeállított kiállításokra a Molnár-C. Pál Műterem Múzeumba, tapasztalhatjuk, hogy ennél azért a jóval többről van szó.

Hosszú élet adatott Molnár-C. Pálnak, így aztán lehetősége volt a már jól kialakított antikizáló stílusa mellett a kísérletezésre is. Az évtizedek alatt sok mindent kipróbálhatott. Festett portrékat, tájképeket, egyházi megrendelésre oltárképeket, csak saját magának bibliai tárgyú festményeket, Salvador Dalí vagy éppen Giorgio de Chirico műveire emlékeztető szürrealista, metafizikus, figurális képeket, fantázia szülte tájakat. És akkor még nem is beszéltünk a grafikai munkásságáról, fametszeteiről, újságrajzolói tevékenységéről. Természetes, hogy minden művészre hatnak a kortársai, hiszen minden újdonságnak van valamilyen előzménye, mindannyiunknak kell valamiféle inspiráció.

Ha mostanában felsétálunk a Gellérthegy oldalába, és meglátogatjuk Molnár-C. Pál egykori műtermét, újonnan nyílt időszaki kiállítást nézhetünk meg, ahol eddig még nem látott festményeket és rajzokat láthatunk. A tárlat címe: Festmények, szobrok, eszmények. Ezúttal egy szobrászművész alkotásait is megtekinthetjük a Ménesi úti galériában, nevezetesen: Pátzay Pálét. Találó választás a Molnár-C. Pál Műterem Múzeum tulajdonosai részéről, hiszen Pátzay nemcsak jó barátja volt a festőnek. Mindketten a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasai lehettek, szobatársak is voltak az Olaszországban töltött időszak alatt. Pátzay szobrászata, világképe hasonlatos Molnár C. Pál festői felfogásához. Mindenképpen elsősorban a klasszikus szépségeszmény keresője és a tőle telhető legjobb megvalósítója volt, akárcsak festőművész barátja.

Miután a műteremlakás méretei korlátozottak, ezért csak kisplasztikák jöhettek szóba a válogatáskor. Mint például az a szépséges kis bronz akt szobrocska, amely egy nőt ábrázol, amint a fürdőből kijövet éppen törülközik egy rendkívül hosszú, drapériának is beillő fürdőlepedővel. A nő arányos alakja, kecses mozdulata teszi igazán bájossá a kis figurát. A míves asztalon ráadásul mindenféle piperetárgyak varázsolnak hangulatos miliőt a szobor környezetébe. A biedermeier asztalkán egy rózsaszín feliratú fémdoboz, 4711-es kölni, légfrissítő pumpa és egy öreg, kék színű piperedoboz látható, és a háttérben egy blondelkeretes tükörben tükröződik vissza mindez. A házigazdák, a kiállításrendezők finom ízlésére vall, hogy ilyen lakájossá teszik ezt a különleges múzeumot a látogatók számára. Minden egyfajta régi, polgári ízlést és kultúrát sugároz a Ménesi úti Molnár-C. Pál Műterem Múzeumban.

Molnár-C. Pál itt látható képei közül kiemelkedik a Pulóveres Madonna című nagyméretű olajfestmény, amely vakítóan eleven sárga, zöld, piros és kék színekkel idézi föl a jól ismert, bájos jelenetet. A háttérben egy „molnárcépálos” stílusban megfestett fantasztikus, sziklás tájban, az árkádok mögött dolgozik a szorgos Szent József, az ács. A képek jó részét a Nemzeti Galéria és a battonyai Molnár-C. Pál Emlékház adta kölcsön. A kiállításon jelen volt Pátzay Pál fia, János, a családjával együtt. Csillag Péter és Éva, a Molnár-C. Pál családi hagyaték gondozói hagyományt teremtettek: a művészek leszármazottai jó kapcsolatokat ápolnak egymással, és kiállításokat, találkozókat is szerveznek. Boros Csaba, Battonya polgármestere a megnyitón a következőket mondta beszédében: „Egy idézettel kezdem: »A művészet első feladata, hogy megszépítse az életet«. Nietzsche tökéletesen megfogalmazta a művészet lényegét. Itt, ezen a helyen magvalósul ez a gondolat. A legfontosabb szereplői, létrehozói maguk az alkotók: Molnár-C. Pál és Pátzay Pál.”

A kiállításon az igazi megnyitóbeszédet Szücs György művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese mondta, most ebből idézünk: „Az a kiállítás, amelyen együtt szerepel egy festő és egy szobrász, mindig hálás dolog. Pláne, ha még közeli barátok is voltak. Klasszikus eszményekre, ideákra való törekvést is megfigyelhetünk a két alkotónál, és bizonyos festői és plasztikai megformálásmódok is összekötik őket. Nyilván vannak olyan művészettörténeti vonulatok, amelyek kissé leegyszerűsítve különböző művészcsoportokhoz, stílusokhoz való tartozás alapján sorolják be őket. Emiatt az átlagembernek Pátzay Pálról és Molnár-C. Pálról az 1928-ban indult római ösztöndíjas program jut az eszébe. Itt, a falon látható egy Gerevich Tiborról készített karikatúra, ő volt a gazdája, igazgatója ennek a társaságnak. Az első csapatban Szőnyi István, Jeges Ernő és mások mellett Pátzay Pál és Molnár-C. Pál is Rómában okulhatott az itáliai művészet, az antik világ kincseinek szépségeiből. A két művész pályája azonban korántsem itt kezdődött. Mindkettőjüknek volt már előéletük, hiszen az 1890-es évek elején születtek, így már az I. világháború alatt eszmélkedő fejjel működhettek. Tudjuk azt is, hogy Molnár-C. Pál a Képzőművészeti Főiskola után 1918-tól 1922-ig Svájcban, illetve Párizsban képezte magát, sokat másolt például a Louvre-ban.  Fejlődésének tehát a második szakasza volt ez a külföldi tartózkodás. A franciás kultúra és műveltség magába szippantása jelentette számára a továbblépést. Pátzay egy másik vonalon indult. Egy rövid időre ő is belekóstolt a Képzőművészeti Főiskolába, de hamar eljutott Nagybányára, és nemsokára már Kassák Lajos Ma című avantgardista folyóiratának köréhez tartozott. Pátzay első kiállítását Kassák rendezte 1917-ben. Ebben a körben hittek a társadalmi és a művészeti megújulásban, és az új embertípus kimunkálásának vágya sokukban megvolt akkoriban. Nem véletlen, hogy 1919-ben Pátzay Pál és Medgyessy Ferenc másokkal együtt szerepet vállaltak az új felsőoktatásban, a fiatal tehetségek felkarolásában. Pátzay a képzőművészeti direktórium tagja lett. A besorolásokat tehát pontosítani kell, amikor azt mondjuk, hogy Molnár-C. Pál ás Pátzay Pál a római iskola képviselői, hiszen mindketten annyiféle stílusban dolgoztak, hogy igazából talán csak a Gerevich fejében létező és politikailag is hasznosítható főirány miatt nevezték őket római iskolásoknak” – hallhattuk a művészettörténész megnyitóbeszédében.

A kiállításon az eddig még nem látott képek közül mindenképpen kiemelkedik a Tavasz teremben látható Altaussee című csodaszép tájkép; olyan műalkotás ez, amit nagyon szívesen látnánk akár az otthonunkban is. A kiegyensúlyozott, napsütötte tájban tündöklő hegyek látványa megnyugtatóan hat a nézőre. A kép Molnár-C. Pál egyik igazi mesterműve. A Vénasszonyok nyara igazi talányos, szürrealista festmény. Hiperrealizmusával Dalíra, vagy, ahogyan már említettük Chiricóra emlékeztet, de csak szellemiségében, festői megfogalmazásában, szó sincs másolásról.

Egy lakásban sohasem könnyű kiállítást rendezni, sok képet tenni a falakra, tárgyakat elhelyezni. Nyilván ezért kellett Az Emberfia – rejtett önarckép című festményt elég magasra akasztani. Mindenképpen figyelemre méltó ez a Krisztus-ábrázolás; magával ragadó, megrázó. Hiszen Molnár-C. saját vonásait festette bele a fájdalmas, töviskoronás Megváltó arcába. Rendkívüli ötlet, de bevált; fantasztikus ez az alkotás.

A Tavasz terem másik érdekessége Molnár-C. Pál Dante – Isteni színjáték című képe, amelyet triptichonszerűen megvalósított meg a művész. Az itáliai hangulatú tájban zajlanak az események, antik oszloptöredékek és magasra nőtt, jellegzetesen Olaszországban fellelhető fák között találjuk a szereplőket.

A középső szobában ceruzával készített lótanulmányokat láthatunk. Kiderül belőlük, hogy Molnár-C. Pál már 12 éves korában is remekül rajzolt. A vitrin fölött egy nagy lovas képet helyeztek el.

Pátzay Pál elsősorban remek köztéri szobrász volt. A kiállításon csak fényképen nézhetjük meg például a Sportlovas című monumentális művét, ami a Margit híd budai hídfőjénél, az Orfi épülete előtti  parkban van felállítva. Mindenképpen figyelemre méltó a székesfehérvári 10-es huszárok emlékműve, aminek szintén csak a fotóját láthatjuk a Ménesi úti Műterem Múzeumban.

„Létünk krónikája nem születésünkkel kezdődik, mint azt közönségesen hisszük. Nem azzal, hogy – amint mondani szokták – X. Y. ekkor, itt és itt látta meg a napvilágot (…) Ezt a „látta meg a napvilágot” kifejezést se higgyük el – hol van ez még attól, amikor egyáltalán látunk valamit. Nem emlékszem rá, hogy akár évekkel később is láttam volna valamit, pedig már jó pár liter anyatejet szívtam magamba.

Létezésünk jóval előbb kezdődik. Számos nemzedék készítette elő több emberöltőn keresztül eljövetelünket. A kezdetek kezdetéig emberileg el sem juthatunk. Ki tudná felderíteni, felmenőleg hányan gyűjtöttek rá életerős géneket, hogy egy napon világra jöjjön az egyén, aki az én nevemet viseli, s azonos azzal az emberrel, aki magában egyesít annyi, de annyi elődöt, őst és személyiséget, akik együtt számokban emberileg fel nem fogható tömeget tesznek ki?

Vagyis tehát mindnyájunknak van őskora, történelem előtti létezése, áthatolhatatlan homályba vesző múltja.” (Molnár-C. Pál: Életem története – Őskor. Budapest, 2016.)

A Molnár-C. Pál Műterem Múzeum (Budapest, a Ménesi út 65.) jelenleg nincs nyitva. Festmények, szobrok, eszmények című kiállítás újra nyit, amint a körülmények megengedik.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. március 15-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria